Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Korek József: Banner János és a „szegedi régészeti iskola" (1922–1945)

dát, mert igen agilis tevékenysége mellett sem érte el azt az eredményt, amelyet magának kitűzött. A Szegeden megindult egyetem Régészeti Intézete, majd létrejött Kataszteri Intézete új utat képvisel az egyetem régészeti szervezetében és oktatásában. Ezt az időszakot a más egyetemen tanított és végzett hallgatók szegedi iskola néven emlegetik, amelynek volt pozitív és negatív kicsengése is. Pozitív kicsengés volt az intézmény tágas elhelyezése, gyűjteménnyel, ill. fotó- és restaurátor-műhellyel való felszereltsége és az együttműködés, amelyet Hódmezővásárhely és Makó városokkal kötve, a Dél-Alföld e területein a megindított rendszeres régészeti ásatásokkal példát mutatott az egyetemeknek és múzeumoknak egyaránt. Határozott pozitívuma volt az anyag gyors publikációja, s így az azonnal bekerült a hazai és nemzetközi tudomány vérkeringésébe. Nem maradt utána leltározatlan anyag, a tárgyak forrásértéke teljes, és megindított egy olyan tudományszervezést, amely ha zavartalanul működhetett volna — második világháború — akkor legalább a Dél-Alföld területeinek régészeti anyaga jól dokumentáltan a tudomány szolgálatába állhatott volna szinte teljességében. Negatív vonásának tartották egy időben provincializmusát, és meg nem érdemelten ragadt rá bizonyos pejoratív értékelés. Inkább szakemberképzésnek, mint tudósképzésnek minősítették a szegedi egyetem oktatását. Úgy érzem, ez az igazság, mert ezt az örökséget hozta magával Kolozsvárról, és lényegében véve Szegeden Pósta Béla koncepciója valósult meg, adaptálva azokat a szegedi körülményekre és lehetőségekre. Buday Árpád szakmai tekintélye, Banner János szorgalma, munkabírása, tanári elhivatottsága formálta teljessé a régészeti képzést és tevékenységet, amelynek megítélése ma már egységesen előremutatónak minősül. Több ezer hallgató kapott bevezetést tőle a régészeti stúdiumokba, s a nagyszámú történelemszakos tanáron keresztül az ország különböző részeibe elkerülve önkéntes munkatársaivá váltak a múzeumoknak. Hogy a több mint 20 évig fennálló szegedi időszak alatt kevés tanítványa vált aktív régésszé, annak okát abban kell keresni, hogy állástalan diplomások korszakában szinte reménytelen volt régészként elhelyezkedni. Szegedi időszakára nagyon találó önmaga értékelése: „A molnárra liszt ragad a malomban, a becsületes emberek között dolgozó fiatal emberre becsületes, tisztességes szándék, lankadatlan munkakedv, a köz szolgálatának igénylése és igazságérzet. Ez volt az út, amelyen haladtam, de mindig haladtam. így lettem olyan, amilyen vagyok..." 23