Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Korek József: Banner János és a „szegedi régészeti iskola" (1922–1945)

egyes korok megismertetésének. A magyar anyagot az európai őskor anyagának bemutatásával folytatta, illetőleg egyes témák speciális kérdéseit külön kollégiumban tárgyalta. Az ősrégészeten kivül foglalkozott római felirattannal, éremtannal, a római történelem kérdéseivel is. A képzés nemcsak a régészet iránt érdeklődő hallgatókra terjed ki, hanem a meghatározott témáknál, a kötelező erővel a Tanárképző Intézet által előírt történelemszakosok számára, illetve a tandíj mentességi kollégium elnyerésére számot tartó hallgatók részére is. Az 1922—1945 között tartott előadásai tanrendjéből úgy tűnik, mintha polihisztorságra törekedett volna. Erről szó sincs, hisz a neolitikum, a rézkor és a bronzkor mellett tartott kollégiumban egy oldalról a kényszerűség vezette, mert anyagiak hiányában kevés előadót lehetett bekapcsolni az előadások menetébe. Törekedett arra, hogy kiváló specialisták tartsanak kollégiumot, s többször került sor Felvinczy Takács Zoltán és Oroszlán Zoltán speciális kollégiumaira. 1940-től Párducz Mihály is bekapcsolódott az oktatásba. A nem közvetlen szakterületbe vágó témákban is az irodalom megismerésére törekedett, amit különösen jól egészített ki tanulmányútjának sorozata, amelyeket legtöbbször saját költségére tett meg. Szegedi tartózkodása alatt háromszor járt Ausztriában, kétszer Görögországban, Jugoszláviában, Németországban, Olaszországban, egyszer Svájcban, illetőleg Csehszlovákiában, ahol különösen megnyerte tetszését az akkor szervezett régészeti intézet. Ezt a Kataszteri Intézet megszervezésénél példaképnek tartotta. Mint elődeitől örökölt téma, az írásban részleteiben kidolgozott tananyag számára is kötelező volt, amelyet mindig a tudomány legfrissebb eredményeivel egészített ki. Hiába volt meg a leírt szöveg, sohasem olvasott fel, hanem az csak vezérgondolatul szolgált előadásai témájában. Lebilincselő előadásmódja felkeltette a hallgatók érdeklődését, amit még fokozott a bőséges diapozitív-szemléltetéssel. Közvetlen tanítványai és a professzor között familiáris viszony alakult ki, amely már a szemináriumokon megkezdődött, és az évről-évre ismétlődő ásatásokon való részvétellel vált teljessé. Élete folyamán sokféle stúdiumot sajátított el magas fokon, és felhasználta, hogy minél komplexebben tudja átadni a legfontosabb tudnivalókat a hallgatóknak. Széles körű érdeklődésére jellemző, hogy felső fokon elsajátította a gyorsírást, amelyet mint lektor levelező és vitaíró fokon tanított az egyetemen magántanár korában. Megbecsülését mutatja e téren, hogy a húszas évek elején Gyors-, Gép- és Szépírástanítókat Vizsgáló Állami Bizottság gyorsírási szakcsoportjának ügyvezető alelnöke volt. Széles körű tudományos tevékenysége révén 1929-ben kapta meg a címzetes rendkívüli egyetemi tanár címet, és Buday Árpád halála után nyilvános rendkívüli tanár lett, majd 1938. augusztus 19-én tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki. Munkásságának elismerését jelenti, hogy ő volt a Ferenc József Tudo21