Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Korek József: Banner János és a „szegedi régészeti iskola" (1922–1945)

Banner János a hódmezővásárhelyi múzeum régészeti gyűjteményének kialakításakor arra törekedett, hogy valamennyi korszak emlékeit egyforma tudományos szempont alapján tárják fel, s az alkalmas legyen a tájat bemutató történeti kiállításra. Nem önmaga erejére, hanem intézménye egészére támaszkodott az akkor 10 évre megkötött szerződés végrehajtásában. A táj felderítése érdekében az irodalmi adatgyűjtésen túlmenően igényelte a terepbejárást, amelyet a nagy határú Vásárhelyen különleges módon oldott meg. Minden évben a tavaszi sarjadás előtt egy-két vasárnapra kocsit kért a várostól, és tanítványaival, munkatársaival egy-egy határrészt bejárt, megállítva ott a városi tenyésztésű Furiosó lovakat, ahol számára lelőhely sejlett. Ezeket a kimagasló hátakat gyalogosan bejártuk, a cserepeket a kocsis által megadott tanyatulajdonos neve, tanyaszáma alapján a zacskóra ráírtuk, a professzor pedig naplójába feljegyezte. Gyakran 70—80 km-t kocsiztunk egy-egy alkalommal, s mikor a Kisállomáson kezet fogott a város díszruhájába öltözött hajdújával, 20 pengőnél kevesebb borravalót sohasem adott. Ezeken a határszemléken dőlt el, hogy abban az esztendőben hol és mikor lesz az ásatás. A feltárást nagy előkészület előzte meg, mert ez egyben a munkatársak, illetve régészet iránt élénken érdeklődő hallgatók számára tanásatás is volt. Fia mód volt rá, a tanyai iskola teljes épülete szolgált szálláshelyül, ha nem, úgy az átengedett tanyarészlegben került sor az elhelyezkedésre. Az ásatásra magával vitte házvezetőnőjét, s az ásatáson résztvevők szinte családtagként vendégei voltak a professzornak. Soha ezért napidijat fel nem vett. A hallgatókat érdeklődési körüknek megfelelően osztotta be magához, illetve a hódmezővásárhelyi munkákban oroszlánrészt vállaló Párducz Mihályhoz, magántanárához, módot találva az ásatások kölcsönös megtekintésére és azoknak naponként történő beszámoltatására. 1929-ben Radics Mihály vásárhelyi kubikus lett az előmunkása, aki mint bandagazda toborozta össze a szükséges munkaerőt, és jóízű történeteket mesélt a saját és a vásárhelyi nép életéről, miközben Banner János szorgalmasan jegyezgetett. Az ásatáson személyes jelenlétet követelt meg a munka kezdetétől annak befejezéséig. Ő volt az első, aki reggel megjelent az árok- vagy felületparton, végig kitartóan részt véve a napi munkában, és vezette az ásatási naplót. A hallgatókat önálló feladattal is ellátta, hogy meggyőződjön munkájuk módszeréről, eredményességéről. Kivételes egyéniség volt, aki megosztotta kökénydombi ásatását két tanítványával a feltárástól a közös publikációig. E munkáknál a munkatárs választotta meg a módszert, a feltárás helyét, vezette a naplót, irányította az embereket. Egyről nem mondott le, a fényképezés öröméről és kötelezettségéről, amelyhez ragaszkodott. Ásatási módszere az árkolás volt, mert a szűkre szabott pénzügyi kerettel a legtöbb eredményt kívánta megvalósítani. A kutatóárok men15