Zombori István (szerk.): Magyar cserkészet - Világcserkészet = Hungarian Scouting - World Scouting (Szeged, 1989)

MÉSZÁROS István: A magyar cserkészpedagógia

ság legjobbjait elvezette a nemzeti közösség megteremtése szükségességének felismeréséhez, egyesekben — „az egyoldalú, a rövidlátó vagy érdekelt és azért elfogult körökben" — gyanút kelt ezekkel a törekvésekkel szemben. Sajátos paradoxon: „Magasabb polgári és vezető körökben például bizonyos gyanakvás kíséri az öregcserkészek objektív, szociális látásra irányuló és azért az erősebb kritikától sem irtózó törekvéseit; viszont a munkásság körében még mindig hitelre talál az a tendenciózusan terjesztett babona, hogy a cserkészet tisztán polgári, vagy pláne proletárellenes mozgalom" — olvasható a „Magyar cserkészvezetők könyve" 1934. évi kiadásában. E vádak mögött súlyos társadalmi probléma húzódik meg, amely már nem sokáig tűr halasztást: „amíg a magyarság legszélesebb rétegei: munkásság és parasztság nem tudnak mindenestül beleolvadni a nemzet vérkeringésébe, amíg a nemzet egészének teljes tudatosságú és felelősségű részévé nem válnak, addig a magyarság nem élheti természetes életét..." A másik súlyos cserkésznevelési probléma az 1930-as években: a felerősödött frázis-irredentizmus, „amely a nemzet igazi megváltásán dolgozó lelki újjászületésnek egyik legveszedelmesebb ellensége, mert az egyszerű lelkekben az igazi lelki elmélyedésnek a maga csillogó megjelenésével helyettesítőjévé és ezáltal meghiúsítójává válik". Semmi sem könnyebb, mint az emberekbe azt szuggerálni, hogy „lelkesedéssel, ünnepélyekkel, felvonulásokkal" eleget lehet tenni hazafias kötelességeinknek, mindez helyettesítheti a kemény önképző és önnevelő munkát, a köznek hozott súlyos áldozatokat. Ez a széles körben hosszú idő óta élő téves felfogás alaposan próbára tette a cserkészpedagógiát is. Ebben az 1934-i kiadásban is részletes kifejtésre kerül az „emberebb ember, magyarabb magyar" cél konkrét tartalma. De a „magyarkodó magyarok"-ró\ szóló korábbi szöveghez új megjegyzések csatlakoznak. „Ezeknek utódai ma is azok a magyarok, akik ma már szinte érthetetlen szívóssággal várják a pillanatot, amikor a régi magyar vitézséggel, olasz vagy német, vagy Isten tudja milyen csodálatos segítséggel egyszerre csak bemasírozunk a megszállott országrészekbe, és megint „minden úgy lesz, amint volt"; „akiknek nincs fontosabb politikai feladatuk, mint a megmaradt némi nemzetiségi elem törik-szakad megmagyarosí44