Nagy Ádám - Ujszászi Róbert szerk.: A VIII. Numizmatika és a Társtudományok Konferencia. Szeged, 2009. október 7-9 (Szeged, 2011)

Nagy Ádám: Látogatóbarát múzeum — és numizmatikai tudomány?

Látogatóbarát múzeum — és numizmatikai tudomány? Ez utóbbi megállapítást azért érzem mindenekelőtt kiemelésre méltónak, mert a nagy modernizálási lendület látszata közepette, a szakmai szempontok erőteljesen háttérbe szorítása mellett zajlanak, ha azok egyáltalán szóba kerülnek. Szóba kerülnek belső ismeretek alapján, esetleg egyedileg akkurátusan átgondolva, de csak a frázisok szintjén, ill. a körülményeket optimálisnak képzelve, hogy természetesen a szakmai munka zavartalanul folyhat (ami persze a múzeumból nézve jószerével tarthatatlan). Évtizedek óta nem beszélünk a saját bőrünkön érzett, tapasztalt muzeológiai kérdésekről kisebb közösségekben, vagy akár országos szakmai összejöveteleken sem.

4 Nem tudom elfogadni a gondolatmenetet, azért sem, mivel csak arról van szó propagandisztikusan, hogy a meglévő anyagot hogyan lehet és kell gazdaságosan feldolgozni, kezelni annak érdekében, hogy ilyen-olyan formában minél jobban el lehessen adni! No, egyelőre még nem ténylegesen eladni, hanem úgymond, a közművelődés számára hasznosítani. Az alapról, a gyűjtésről, az állagvédelemről, a rendszerezés kínjairól, szükségleteiről tárgyi és emberi viszonylatban, egyetlen szó sem esik. Nem véletlen, hiszen a fönntartásra (elismerem, kétségtelenül eléggé költséges dolog) sincs pénz, nemhogy egyébként a bizonyára és hihetően őszintén óhajtott bővítésre. Nem véletlen, hogy évtizedek óta megoldhatatlan a múzeumi működési normatívák kidolgozása. Sajátos közegellenállás van e tekintetben amellett, hogy kimondatlan elvárások viszont vannak.

5 Igen, pályázatok is vannak egyenetlenül és ritkán, vagy nem vagyunk még mindig kellően kreatívok, sokáig reménykedtünk bennük. Egy-egy lökésszerű lépés azért tehető, ha „beütnek". Bújtatottan arra serkentenek minket, hogy egyelőre dolgozzunk lázasan belső munkákon, ami már alapvetően a társadalom számára is jobban tolerálható, elfogadható múzeumi tevékenység. De közben kit érdekel, hogy mi marad el? Pedig ez is, a manapság annyira preferált közgazdaság egyik kiszámítható fogalma: az elmaradt haszon! Marad a mi felelősségünk! Én nem tudom: — hogy az eleve lemaradt pozícióból forrás elvonással, hogyan lesz új, modern, sőt az elvárt magas szintű élő múzeum, múzeumügy; — hogy gondoljuk ki az új mozgástérhez alkalmazkodó stratégiát? És hol van az új mozgástér? Mit lehet kezdeni egy parttalan és iránytalan mozgástérrel? Egyáltalán: ez mozgástér? — hogyan alakítsunk jövőképet? Kényszerhelyzetben milyen felelős jövőképünk lehet? így egyelőre csak a túlélésről lehet szó! 4 Nagy Ádám - Nagy István: Adatok a történeti gyűjtemény adattáráról. Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004. Szeged, 2005.15-19. 5 Kaiser László: Éri István. Egy apróhirdetésen vett régész emlékezései. Bp. 2005. Hungarovox Kiadó; 82., 124-126. Éri István végigszolgálta a XX. század második felének a múzeumügyét. Elmondása szerint sok mindent megvalósított, de legalább annyi, ha nem több kudarca is volt. A norma kidolgozásában is részt vett, mint annyi más meg nem valósult ügyben. Visszaemlékezésében ezek gyűjteménye is olvasható, tanulságos. 11