Zombori István (szerk.): A SZERBEK MAGYARORSZÁGON (Szeged, 1991)
Rókay Péter: A szerbek betelepülése Magyarországra a XV. században
emelték Brankovics János és Angelina, itt helyezve el István és II. György ereklyeként tisztelt tetemét. A magyarországi szerb egyház azonban nem csupán egy vallási intézmény volt, hanem a betelepült szerbek egyetlen közös szervezete. Papjai nemcsak egy társadalmi rend, hanem ennek a közös szervezetnek is tagjai voltak. Elsősorban ez magyarázza meg a szerbek ragaszkodását egyházukhoz és papjaikhoz. Az idők folyamán a tekintélyesebb szerb családok lehanyatlásával vagy kihalásával az egyház jelentősége a szerbek szemében csak nőtt. Neki tudható be, hogy a Magyarországra települt szerbek annak ellenére, hogy alattvalói lettek egy katolikus és más nemzetiségű királyságnak, nagy tömegükben megőrizték nyelvüket, vallásukat és szokásaikat, nemzeti létük alaptényezőit. A XV. században Magyarországra települt szerbek óhazájukból magukkal hozták ingó anyagi javaikon túl, mint már említettük, vallásukat, nyelvüket és szokásaikat, más szóval kultúrájukat. Ezt Magyarországon újabb elemekkel gazdagították. A XV. században Magyarországra települt szerbek kultúrájáról azonban nagyon keveset tudunk. Ennek a kultúrának az anyagi emlékei megsemmisültek a törökök hódítását és kiűzését kísérő háborús pusztítás folyamán. - Az egyetlen ráckevei templom és néhány kéziratos könyv - kódex, valamint ikon az egész ami ebből a korból ránk maradt. Valamivel többet tudunk a szellemi javakról. A később lejegyzett szóbeli irodalmi hagyományokból arra következtetünk, hogy a Magyarországon letelepült szerbek nyelvüket magyar szavakkal gyarapították. A magyar történelem kiemelkedő alakjai pedig a szerbekkel elvegyülve szerb eposzok hőseivé váltak. Azonban, ha a XV. században Magyarországra települt szerbeknek sikerült is megőrizniük számos téren egységüket, politikailag és társadalmilag továbbra is megoszlottak maradtak. Ez a körülmény világosan kifejezésre jutott az 1514-es magyarországi parasztháború idején. Nagy (Veliki) Radoszláv és sorsának vele egy nemzetiségű társai, valamint a zalánkéményi sajkások egy osztaga élükön István vajdájukkal a felkelők oldalán harcoltak. Némely szerb kisnemesek, magyar rendtársaikhoz hasonlóan kényszerből csatlakoztak a lázadókhoz. Ezek pedig nemzetiségre való tekintet nélkül pusztították a nagyurak, így a Jaksicsok birtokait is. A Török Imre parancsnoksága alatt álló nándorfehérvári szerbek viszont tevékeny részt vettek a pórlázadás kegyetlen elfojtásában. Közismert tény az is, hogy Dózsa Györgyöt a végzetes temesvári csatában Petrovics Péter elmagyarosodott szerb származású főúr rántotta le lováról. Bózsó zalánkéményi diák pedig, egy szerb nyelven írt lapszéli jegyzetben elátkozta a keresztesek emlékét.
