Zombori István (szerk.): A SZERBEK MAGYARORSZÁGON (Szeged, 1991)

Szakály Ferenc: Szerbek Magyarországon – szerbek a magyar történelemben (Vázlat)

A bécsi elképzelések részletesebb kifejtésére azonban végülis sohasem került sor, hiszen a háború menete szinte a kibocsátás pillanatában hatályon kívül helyezte azokat. Piccolomini váratlan halála után a császári hadak gyorsan elveszítették az Albániával határos területeket, s a környékbeli püspökökkel, kalugyerekekkel együtt maga Carnojevié is Belgrád környékére húzódott. Mivel ekkor már látszott, hogy a menekülő szerbek csupán Magyarország régi határai mögött lesznek biztonságban, a júniusban Bécsbe érkezett szerb küldöttség a korábbinál lényegesen szerényebb kívánságokkal hozakodott elő. A császár-király újabb, 1690. augusztus 21-i diplomája már csupán egyházi autonómiát ígért a hűségére tért szerbeknek: azt, hogy egyházi vezetőiket szabadon választhatják, és a világi hatóságok nem avatkoznak bele a szerb egyház belső szervezeti és fegyelmi ügyeibe. Bécs tulajdonképpen ezt az újabb ígérvényt is hatályon kívül helyezhette volna, hiszen röviddel kiadása után elesett Niá vára és nagy szerb tömegek indultak Belgrád, majd miután 1690. október 8-án ennek védőserege is kapitulált a törökök előtt, Magyarország belsőbb részei felé. Ezzel megszűnt az az ok, ami az uralkodót e menekülő tömeggel szemben — politikai konzekvenciákat is hordozó — engedményekre kényszerítette, hiszen pusztán a befogadással már viszonozta azokat a szolgálatokat, amelyeket a szerbek — közel sem egy emberként — neki eredeti lakóhelyükön tettek. Bár számolnia kellett az éppen vert helyzetben levő magyar rendek tiltakozásával, ígéreteit továbbra is fenntartotta, s ezen utódai sem változtattak. Nyilvánvalóan azért cselekedett így, mert akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban megállíthatatlannak tűnő császári hadak a török frontvonal megrövidítésére kényszerülnek, s a szávai és al-dunai határszakasz védelmében — miként egykor, Mohács előtt — a szerbeknek jó hasznát lehet majd venni, lényegében komolyabb anyagi ráfordítás nélkül. (A magyar főurak tervezetei szerint ezt a területet magyar határőrökkel kellett volna benépesíteni.) Kezdetben azonban a Hadi Tanácsnak sem volt határozott terve arra nézve, hogy hol és mit is kezdjen a beözönlött szerbekkel. Miközben Carnojevicet és papjait a Buda mögötti Szentendrén helyezték el — ahol korábban nem laktak rácok, — a köznép a Duna két oldalán, Buda és Eszék között szóródott szét, ahol teljesen kaotikus viszonyokat okoztak. Az ide-oda hullámzó szerbek — akik hihetőleg magukkal ragadták korábban már letelepedettebb életmódhoz szokott társaikat is — használhatatlanná tették a közutakat, és állandó rettegésben tartották a török uralom alól felszabadult magyar lakosságot, amely az elköltözés gondolatával foglalkozott. Jóllehet csupán egy töredékük volt katonának