Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Hóvári János: Forgách Ferenc és a szultánfiak

nagy keleti ellenségére, a perzsákra, mint a kereszténység szövetségeseire, is felhívja a figyelmet, akik iránt egyébként igen nagy volt az érdekló'dés a korabeli Magyarországon. Ekkor már a magyar főúri udvarokban és fontosabb végvárakban jól ismert volt az, hogy néha évekig nem kellett nagyobb török támadástól tartani, mivel a szultán a perzsiai hadszíntéren volt elfoglalva. A szultánnak történetének egyes részletei is jól ismertek voltak Magyarországon. Különösen azért, mert az 1553-ban Verancsics Antal vezetésével Konstantinápolyba küldött követség szinte szemtanúja volt Musztafa kivégeztetésének. Verancsics és Zay 1553. október 18-i és november 1-i levelükben részletesen tudósították Ferdinánd királyt a történtekről.

10 Ugyanakkor október 19-i levelükben Zrínyi Miklósnak is megírták Musztafa halálát.

11 Izabella királynét s rajta keresztül az erdélyieket maguk a törökök értesítették. Mahmud Terdzsuman november 6-án írt levelében azzal indokolta Izabellának a szultánfi kivégeztetését, hogy az át akart szökni a perzsákhoz.

12 Ezt amolyan hivatalos kommünikének is tekinthetjük szemben Verancsics és Zay levelével, amelyből kitűnik Rusztem pasa és Hurrem ármánykodása. Erdélyben valószínűleg Terdzsuman Mahmud hírei terjedhettek el, mert Benczédi Székely István a következőket írta erről a krónikájába „Szuliman imparatornak a nagyobbik fia, Persiába futa és attyja ellen tamada, kire mikoron az aítyja nagy erővel ment vala, elmene elölte, de végre száz ezer emberét veszte oda"

13 (Benczédi Székely ezt 1549-re datálja s bizonyára az 1553-ban történtekre gondol.) Nemcsak Verancsics leveleiben maradt fenn Musztafa halálának története, hanem a követségben résztvevő Derschwam János is lejegyezte.

14 így szinte egész Európában a Verancsics féle követség rendelkezett a legmegbízhatóbb információkkal a történtekről. Rajtuk kívül csak a török fogságot megjárt burgundiai Nicholaus Moffan ismerte ilyen aprólékossággal a szultánfi halálát. 1556-ban meg is jelentette Wittenbergben Musztafa meggyilkolására való visszaemlékezését.

15 Ezt még ebben az évben lefordították franciára s ebből írta Medici Katalin számára Gabriel Bounin a Solthane című drámáját, amelyet 1560-ban elő is adtak.

16 Ám a történtek — s különösen az 1558—1562-ben megesett dolgok—nem kerültek be sem az itáliai, sem a német turcica irodalomba, de a franciába, angolba és spanyolba sem. Az 1567-ben Frankfurtban megjelent Chronica oder Acta von der Tyrchischen Tyrann... című munkában sem találkozunk vele, amely egyébként Muhji-eddin 1557-ig terjedő krónikájának német fordítása 1566-ig Marcus Brosian kiegészítéseivel.

17 Ugyancsak hiányzik mindez, a korban nagyon népszerű, Francesco Sansovino „G'lannali overo le vite de' principi et signori délia casa othomana"

18 című munkájából is. A szultánnak története Leunclavius Annales Sulthanorum Othmanidarwn című 1588-ban megjelent — s utána több nyelven számos kiadást is megért — munkája