Zombori István szerk.: Az értelmiség Magyarországon a 16.—17. században (Szeged, 1988)

Hóvári János: Forgách Ferenc és a szultánfiak

tői Máhidevrántól — más néven Gülbahartól — született fiát Musztafát jelölte ki örökösének. Az energikus második feleség, Hurrem — eredeti nevén Rossa vagy Roxolana —, aki 1531-ben szülte első fiúgyermekét, Mehmedet; majd Bajezidot, Szelimet és Dzsihangirt, a saját gyermekeinek kívánta megszerezni a szultánságot. Az anyósa Hafisze szultána halála — 1534 márciusa — után hozzá is kezdett fiai útja egyengetéséhez. Musztafát azonban ekkor már birodalomszerte a jövendő szultánnak tekintették, a nagyvezír Ibrahim pasa 1534—36. évi perzsiai hadjáratról neki küldött jelentéseket, amiért Szülejmán a nagyvezírt — Hurrem kérésére — kivégeztette. 1541-ben sikerült elérnie azt is, hogy Szülejmán leváltsa Musztafát a trónörökösnek járó, maniszai szandzsák éléről és áthelyezze Amásziába, s helyébe Hurrem fiát Mehmedet állította. Mehmed azonban hamarosan meghalt s helyére öccse Szelim került. Hurrem az intrikáit tovább folytatta Musztafa ellen. Ebben jó szövetségesre akadt veje Rusztem, 1544-től nagyvezír, személyében. Musztafa azonban nagy népszerűségnek örvendett birodalomszerte. 1549-ben győzelmet aratott a grúzokon, s tekintélye a főként a janicsárok körében tovább nőtt. Josef von Karabacek szerint a bécsi Hofbibliothek egyik Szülejmán szultánról szóló krónikájának is ő a szerzője,

6 s ha ez így van, igen különleges kvalitásokkal bírhatott, miként ezt velencei források is tanúsítják.

7 Hurrem és Rusztem pasa, hogy Szülejmánnál bevádolják, leveleket is hamisítottak nevében, amelyben felajánlotta volna szolgálatait a perzsa sahnak. Az 1553. évi perzsiai hadjárat során Szülejmán szultán elrendelte elsőszülött fia kivégeztetését. A szultánátusért most már csak Hurrem három fia versenghetett. Közülük azonban Dzsihangir még 1553-ban elhunyt. Hurrem, Szelim és Bajezid között egyelőre békét teremtett, ám 1558-ban ő is meghalt. A két fiú között 1559-ben háború kezdődött. Mivel Szülejmán támogatását Szelim bírta, Bajezid embereivel a perzsa sahhoz szökött. Hosszas tárgyalások s busás pénzösszeg lefizetése után egyezett csak Tahmaszp sah bele, hogy 1562 nyarán Szülejmán hóhérai perzsa földre léphessenek és meggyilkolhassák Bajezidot és négy fiát. Forgách számára a történtek jó ürügyül szolgáltak, hogy bemutassa az általa tisztelt „világnagyság" tragédiáját, aki saját fiai gyilkosává vált, s köztük legidősebb — Forgách szerint igen kiváló urakodási tulajdonságokkal bíró — fiáé, Musztafáé is.

8 Ez a tény Forgách szerint az oszmán birodalom sorsát is megpecsételte. így Szülejmán halálakor a kereszténység fellélegezhetett, mert az új uralkodó II. Szelim, uralkodói kvalitásai tekintetében nem léphetett apja nyomába.

9 így a magyar historikus számára az oszmánok lepantói veresége — aminek igen részletes elemzését olvashatjuk nála — sem volt meglepetés. A Szülejmán fiak közötti küzdelem azonban nemcsak a Szülejmán-fóbia szempontjából érdekes, hanem arra is lehetőséget nyújt Forgáchnak, hogy az oszmánok