Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások : II. rész / Összeszedte és meg világosította Dugonics András. - Szeged : Nyomatott Grünn Orbán Betűivel s Költségével, 1820 (L.sz. Cs.Gy.834)

53 Végtére maga. nevét is el fejti az ember. 1) Végtére a' vad kannak agyarai is el kopnak. Későbbre kopik a' disznó orr, mint a' szántó vas. Az érett ész nem egy napi munka. Sok mák szemek nyomnak egy mázsát. A' köröm se nyöl meg egyszeriben. Talán a' világnak-sarka is el kopik. Minden jó maga üdejében. Későre esik meg a' szokás is. Mely mag a' dértől fél, későbbre kél. Későre válik a' tölgy, de annál tartós'bb. A' veszszö sokára lesz fa. Későre se válik a' vinyegébül fa. A' fiatal fa hamarébb vész a' vénnél. Későn nyilik szeme az esztelennek. A' csipás szem is üdövel ki nyilik. Végtére a' fogak is meg érnek. ^era mindgyárt terem az ember. Nem gomba a' vitéz, hogy minden ganéba teremjen. A' kutyó se mindgyárt kutya. A' nap súgár sincs nálunk egyszeriben. 2) A' kankó üdövel se válik szőrré, Sok húrokat szakaszt a' vén hegedős. Sokat talpal a' gyalog, katona még lóra kap. Nem lesz az aranybúr egyszeriben hártya. 1) Vannak mind a' fiatalokban , mind az öregekben ; kik minden emlékezettyeket egészszen el felejtik. Ezekrul mondgyák a' Magyarok : hogy nevüket se tudgyák. 3) Ki ezt a' köz mondást szerzeíte, bele tekintett talán a' Ciziónak asztronómiájában. De a' köz mondas igaz : mint a' Fizikában is meg vittaltatik.