Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások : I. rész / Összeszedte és meg világosította Dugonics András. - Szeged : Nyomatott Grünn Orbán Betűivel s Költségével, 1820 (L.sz. Cs.Gy.834)

Vércse szemű. Agyarkodik, mint a' leg dühösebb vad kan. Nem avatta magát semmibe. Nem kapott semmin, és (főképpen fogságának első esztendeiben) semmivel se gondolt. Ennek oka az löhetött : bogy új álladalmával egészszen ösmeretes nem vaíá ; és így búsonkodva kévánkozik vala ama régire. Éppen ennek tulajdonithatni azt is : hogy (fogságának elején) , közelebbről látván a' fehér' személyeket, irántok semmi indúlatot nem érzett. De osztán (fogságának harmadikában) ki tectőbb ösztönei láccattak , melyet különös nevetésseivel is mutogatott vala. Valami kedvetlenséget csak akkor mutatott, ha fájdalmát valósággal érzette. A' mi mások előtt első látás3-a is borzadozást, vagy félelmet okoz; ö azt, minden háborodás nélkül , szemlélte. A' leg nagyobban is semmi veszedelmet nem látott. Példáúl : ha valaki egy gömbös tűvel elevennyére szúrt; futásnak adta magát Azt is minden irtózás nélkül szemlélte : midőn a' mezítelen kardot nyaka körül hordották, vagy mellyinek szegezték. Különös volt benne az is ; mely ötét a' többi vad állatoknak tulajdonságjoktúl meg külömböztette : hogy az idegenektől éppenséggel nem félt. Néki mind egy volt: akár csoportosan gyülekeztek hozzája a' látogatók ; akár magára hagyták a' házban. A' muzsikának semmiféle neme nem vidította ötet ; nem is gyönyörködtette szívét. Csupán azt lehetett benne észre ; venni : hogy midőn, a' dob szót hallotta meg rettent, és más valahová ügyeközött. Talán ekkor a' menydörgés jutott eszébe , melytül az erdőben félhetet. Az on leg kevesebb indúlatok közül (melyeket a' deákok Passióknak neveznek) csak az az egy tapasztaltatott