Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások : I. rész / Összeszedte és meg világosította Dugonics András. - Szeged : Nyomatott Grünn Orbán Betűivel s Költségével, 1820 (L.sz. Cs.Gy.834)

187 Haragszik a' fényes napra is. Mérgében ajakát is el rágta. nem láttam az okoskodó észnek; holott örjökben annak nyilvánságos jelei magoktúl is ki teceenek. Testtye (főképpen hátán és mellyén ) egészszen szőrös. Mind karjai, mind láb szárai sokkal húsosabbak , és izmosabbak voltak, mint a* szelíd embereké lenni szólítanak. Egész bőre toporodva ráncos, és éppen oly sárgás szinü, mint az orcája. Ma: kában a' bőre vastag. Körmei fölöttébb hoszszak. Könyökén, és térdén fontos talphoz hasonló volt hőre. Két lábon járt ugyan fel egyenesedve; de lépéssei lomhák, és röstek. Minden léptében magát egygyik lábról a' másikra lökte. Feje előre hajúltt. Ez onnant eshetett: hogy talán (erdei lakássában négy kézlábakon járt. Eleintén bocskorhan , vagy csizmában éppen nem akart járni. Beszélleni semmit se tudott ; hanem mormolt valamit. Midőn ötet az Oláh kölletinél tovább hajtotta; érthetetlen hangzatot ejtett. Ez osztán (midőn fát vagy erdőt látott) siránkozó nyifogásokra változott. Ez történt vele abban a' házban is, melyben én laktam : midőn ablakombúi egynehány fákra vetette szemeit. Nékem úgy teccett mintha oda yaló nagy vágyódássát jelenlentette volna. Semmit se mutathattak néki ollyast, a' miben leg kissebb gyönyörűségét tapasztalhatták volna. Se szot, ie intést, se más jelet nem értett. Mind egy volt előtte: akár nevetőt., akár harae-ost látót. Ezeket (rninden meg indúlás nélkül) egyképpen szemlélte. Nem vala benne semmi természeti gyorsaság, vagy valami iránt leg kissebb hajlandóság; a' mit másként a' vad aszszonyokban látni, a' mint Condamine a' magájáról Iscszélli. Részt senpnin $e vett.