Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

II. SZAKASZ. VI. RÉSZE. 123 VÉRNIKA : Iílenem ! mi lelhette ezen Ihat! Mennél többet fzóll, annál inkább ki-adgya kétségben esését. Az Egekre kérlek, édes Juliusom, ne ejts kétségbe engem'-is. Bajt ne fzerezz magadnak. Veled egygyütt, el - ne-vefzezd Vernikádat-is. Könyöríilly, kérlek, rajtam-is; mert ezen állapotod miátt nagy habok között hányattatom. JULIANA: Magára nézve, femmitol se tartson Kegyelmed. Én pedig csupán csak kötél efségemnek, és hivatalomnak kévánok eleget tenni. Bizonyofsan még ma itt lefzek. ' VERNIX A : Ha az úgy van: Men' hírével el-mehettfz, édes Júliusom. De meg-emlékezz arról : hogy az én ; bóldogságom a' te boldogságoddal vagyon öfzve-kapcsolva. • Elne-felejtsd , hogy még ma itt teremj. JLILIÁNA : El - nem - felejtem. Ilten velünk, drága Kis-afzfzonyok. Ezek-után: mind Vernikának, mind Apalinnak meg-hajtotta magát Juliana. Egyenessen maga fzobájába menvén, fel-kötötte kardgyát,.és az Erdő felé meg-indúlt. Sokáig gondolkozott azon : el - méiiyen-é Gyárfáshoz, 'ski-vallya-é néki igyekezetét. Igaz ugyan, hogy benne leg- többet bízott,- de ezen okra nézve leg-inkább-is tartott, ne-talán-tán meggátollya foándékát Sokáig járt fel-'s-alá az erdőben, de magának tanácsot adni nem tudott. I 2 Juli-