Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

123 AZ AR AN

T PERECZEK. Egy fzó, mint fzáz: én már az Úr -fianak fzámára egy Kis - afzfzony t rendeltem. Igen hafonló hozzám. Mi tagadás benne? Julius Apáimnál egybe-illenek. Jól ki-fe-mondhatta fzavainak utóllyát Apalin ; íme'Juliánának fzíne egéfzlen meg-változott. Mert Apaliiinak eiobbeni ököskodáfaira éppenséggel nem figyelmezvén, mindenkor azon törte fejét, mi utolsó módgyát lelhetné Attya' ki - fzabadításának. Erre a' Fejedelmi Udvart immáron alkalmatlannak lenni állította , minekután na magától a'Fejedelemtől meg - nem - hallgattatott. Úgy tettfzett hírtelen fel-ugrásából : mintha édes Attyának a' tömloczból ki - vétele' utólsó módgyát fel-találta vólna, és benne mennél - hamarébb el-akarván járni, a Fejedelmi Udvarban maradni nem kévánkozna. De ezen moítanában fel - találtt Attya' ki-fzabadításának módgya irtóztató vala. El - hűlt bele maga-is. Meg-rázta egéfz tettét eme' kegyetlen gondolat. El- vette, a'-mint mondám, eiobbeni fzínét-is. Végtére: fejére vetvén kezeit , e' fzavakra fakadott JULIÁNA; Iftenem! Mi lelhette fejemet! Velem forog az egéfz fzoba. Én pedig fzédelgek. VERNIKA: Mi lelt, kedves Juliusom ! Talán ugyan egéfzséged változik? JU-~