Dugonics András: Az arany Pereczek : Szomorú történet öt szakaszokban / Irta Dugonics András. – Posonyban és Pesten : Füskúti landerer Mihály költsgével és betőivel, 1790 (L.sz. Cs.Gy.829)

Iis AZ ARANY PERECZEK. Apaltnnàk fülébe ezeket súgta Vernika : Vegyük két t'íiz közé ezen Ihat. Tudom: Te-is tudfz valamit hozzá. Azután Júliánakoz fordulván , ezeket mondotta nyilván: Tehát, édes Juliufom , vegyük-elo a

1 FŐ-oskolákat. Én nehéz kérdélekkel nem fárafztalak. — Mond - meg elsőben : minő karban vóltál Tanuló-társaid között? JITLIÁNA : Én ugyan, kegelmes Fejedelem-kis-afzfzony, mindenkor az elsőben vőltam. VERNIKA : Mindenkor az elsőben vóltál? Vefzem éfzre: hogy Oktatóid nagyon kedveltenek. Igaz-é, a'-mit mondok ? JULIÁNA Nincs külömben, kegyelmes Fejedelem-kis-afzfzony. Mert magamat mindenkoron jól viseltem ; és fzorgalmatoffan tanultam. Ezek ám két okaink fzeretetek' meg - nyerésére. VERNIKA: El-hiízein-el, kedves Juliusom. De mond-meg leg-elöl : hallottál-é valamit ama' híres Tudákofságról. Már ezen kérdés véletlenül esett Juliána előtt. Soha efze' ágába se lehetett; hogy azt kérdezheííe Vernika. Ugyan-azért : nem vette tréfára a' Feleletet; ne-hogy ki-tudódgyon álorczás fzeméllye. Eme' kérdés után, hírtelen meg-vakarta felét ; es így felelt . JULIÁNA: A' Tudákofságot kérdezi Kegyelmed? Igen-is; hallottam valamit felolle. De; ha abból valamit fzóllanék; talán ki-nemadhatnám úgy magamat, hogy meg• érthetnék mély