Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

i

3 A' GYAPJAS VITÉZEK. ~ fzerént fzolgálok, meg-tortént egy nap: hogy Neptún' templomába éppen akkor mennék, midőn a' hajnal piros Orczájával hasadott. Midőn a' templomba bé-menni akarék, íme annak ajtaja előtt egy kellèmetes Szűzre talá* lok, ki ott akkoron mély álmában el-merült, Meg-döbbentem ezen látományra. A' gyöpre vala terülve. Feje alatt, kofzikla fü-fzálakkal bé-vonva. Isteni remeknek gondolhattam, valamit fzemellyében láttam. Orczája a' halhatat, lanokéhoz hasonló. Belső nagy Ízivét jelentette a' gyönyörű termet. Ruhája gazdag. Arczúlattya ollyas, melly vagy irtóztató fel-tételét, vagy irtóztatóbb cselekvénnyét mutatta. De a'-mit meg-nem-foghattam benne, az vala: hogy magától olly büdösséget eregetett, hogy az a' poklok' fenekéről fel-emeledettnek lenni láttfzattatna. Körös-körül néztem a' környéket. Semmi társát nem láttam. El-fzállottak a' Madarak-is, mellyek ennek előtte a' fel-kelő napot ékessen köfzontötték. Nem akartam fel-verni: mert úgy tettfzett: mintha, egéfz ejtfzaka bujdosván, hajnal* hasadtába feküdtt vólna a' gyöpre. Ott hagyván őtet, magam a' templomba bégnentem, és Neptún előtt a' Bebricziusok boldogúlásáért imádkoztam. Hogy a' fel-kelő napnak sugári azon Szűznek fzemeibe ütköztek, hírtelen fel-ugrott, és egyenesen a' templomba jött. Ki