Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

i3 A' GYAPJAS VITÉZEK. ~ Ezekre Brómius : Nékem, úgy mond, úgy tettfzik : mintha mind-a'-ketten egy hajóba evedznénk. Te-is nagyobbra ízülettél a' fzolgálatnál. De sokfzor a' Szerencse vétkezik, és fel-alákever mindeneket. Meg-elégfzem azzal, hogy a' Fő-papságot még-érdemlettem. A' fzerencsének hatalmaskodásától függött : hogy mind-eddig alattomban éltem. De, hogy igazán fzóllyak : Semmi reménségem Kolkisban, hogy valaha Főpapja lehessek. Eme' végsőt mondván Brómius, meg-erefztette könyveit, az-után olly zokogással sírt, melly fzavainak úttyát el-zárta. Ki-tettfzett : hogy habok között lenne, és noha állani láttfzatna, még se vólna a' parton. E' változására semmit se felele Jázon. Csak éppen azt javallotta: hogy ülő helyéből fel-kellyen, és vele egygy'útt a' közei-lévő erdőbe mennyen. Nem fogna ártani a' ki-fzelloztetés. Meg-fogadta Jázonnak fzavát Brómius. Hogy azon útra értek, mellyen a' Királyi házhoz elláthattak, alig várta Jázon, hogy nyilvábban kiadgya Brómius azokat, a'-miket homályossan fzóllott. így fzóllitá-meg az útnak közepén. Hol vette magát a' Szerencsének illy vakmerősége , hogy veled igy jádzadozzon ? Annyira ment embereiteknél az Istentelenség, hogy Isten' emberei ellen támadgyon? Mi dolog ez 4des Brómiusom. HE-