Dugonics András: A gyapjas vitézek : Másadik könyv / Írta Dugonics András. – Pozsonyban és Pesten : Füskúti Landerer Mihály bötivel és költsgével, 1794 (L.sz. Cs.Gy.827)

III. SZAKASZ. V. RÉSZ. 121 hatalmamba adgya, 's-őtet helyembe fel-is áldozzam. Fel-is-áldoztam vólna minden bizonnyal, de midőn torkához közelítettem, íme körül vétettem egy oilyas homállyal, mellyből se az áldozatot nem láttam, se magam' hol-léttéről semmit sem tudhattam- Meliczerta nem másnak, hanem Bakkhusnak köízönheti életét. Ez ínónak régi baráttya, és védelmezője lévén, meg-homályositotta fzememet. Ó meg-élt. Én vifzfzamentem édes Anyámhoz. ÖTÖDIK RÉSZ. Az írásnak utólhja. n l-ó'e bár Juno-Istenuének haragja-is meg-fzünt vólna Atamásnak fzegény háza ellen. De eT kelletett vefzni Kadmus* ivadékjának, és Nefelének vifzfza-tétetni. Ezt hogy végbe vigye Júnó, új fel-haborodásának okát Bakkhus' cselekedetében találta. Ha Ő Meliczertát meg-menthette, mért nem lenne néki fzabad annak Attyát Atamást új dühösségre vinni, hogy mind ínót, mind annak fiait el-vefzefzfze? Meg-rakta tehát dühösséggel Atamást, mellynek erejét tovább nem tűrhetvén, meg-fogta Learkust, és Meliczertát, ínótól lett magzatjait , és velek az erdőbe ki-ment. Itt Learkust ( fzántt - fzándékkal-é ? avagy történetből esett ?)