Lengyel András: Szerb Antal magántanári habilitációja (1934—1937) (Szeged Művelődéstörténetéből 5. Szeged, 1988)

változott a helyzet. Szerb Antal irodalomtörténetének II. kiadása is hihe­tőleg új helyzetet teremtett az ő ügyében. Talán most rám nézve is ked­vezőbb a konstelláció." De ugyanakkor megpróbált — naívul s erő nél­kül — fenyegetni is. „Dr. Hóman Bálint miniszter úrhoz — írta — régi ismeretség fűz még az egyetem padjairól; iskolatársak voltunk. Mikor májusban Kalocsán járt a miniszter úr, melegen érdeklődött habilitá­cióm állásáról is." Sem ennek, sem annak nem lett azonban eredménye; Zolnai a maga feje szerint cselekedett a továbbiakban is . 1936. május 27-én, közeledvén dékáni évének vége, újabb levelet írt Szilynek : Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, Nagyméltóságú Uram! Az Újkor című folyóirat folyó évi május hó 15-iki számát — a már ko­rábban részemről Nagyméltóságod elé terjesztett, Szerb Antal dr.-ra vonat­kozó iratokra és közleményekre való hivatkozással — tisztelettel megkül­döm Excellentiádnak. Ugyanakkor legyen szabad ismételten Nagyméltóságod jóakaratát kér­nem és remélnem ezen ügy kedvező befejeleséhez, hogy az akta június folya­mán fölterjeszthető legyen. A közeledő ünnepekre igaz jókívánataimat nyilvánítva maradtam meg­különböztetett tisztelettel Nagyméltóságod Szeged, 1936. május 27. készséges híve Zolnai Béla Nagyméltóságú Dr. Szily Kálmán államtitkár úrnak, Budapest Az iratok között fönnmaradt e levél első, el nem küldött fogalmazvá­nya is. Ebből — bár a végleges változatból éppen ez kimaradt — kiderül a lényeg. „Dékáni tésztségem átadása előtt — írta e fogalmazványban Zolnai — nagyon szeretném ezt a magántanári habilitációs ügyet lezárni, utána pontot tenni." Vágya nem teljesedett; a fölterjesztésre 1936 júniusában sem sikerülhe­tett sor. Sőt, még e róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzet is fölborulással fenyegetett. Sík Sándor ugyanis ennyi idő elteltével tarthatatlannak ítélte a helyzetet, s — legalább Tímárt mentendő — fel akarta őt terjeszteni a minisztériumba. Ez pedig, mint a Karhoz írott leveléből egyértelműen kiderül, a Junktim fölmondását, azaz Szerb elejtését jelentette volna. Tekintetes Kar! Tekintettel Szily államtitkár úr őnagyméltóságával május folyamán foly­tatott beszélgetésemre — amelyben helyeselte abbeli felfogásomat, hogy a Timár magántanárságára vonatkozó iratokat júniusban, Őnagyméltóságá-

Next

/
Thumbnails
Contents