Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)

német, 22 601, szerb, 20 310 román, 9457 pedig bolgár nemzetiségű volt. A leendő új megye, valamint Szeged és Hódmezővásárhely lakossága együtt 380 623 lelket számlált volna. így Szeged ellensúlyozná „Temesvár azon irányát, amelyből sehogy sem vehető ki a magyarosodás ügye", és segítséget nyújtana a Torontál északi részén élő, többnyire szegedi származású magyar lakosságnak, melyet a „bánsági magyarosodás" előfutárainak tekintett. Ez azért is jelentős, mert „a szegedi diaszpóra" Kálmány Lajostól Bálint Sándorig csupán csak mint néprajzi egység szerepel. E gondolatot egyébként Reizner János vitte tovább a Dugonics Társaság által jutalmazott Szeged és Délmagyarország című, Szeged magyarságának kulturális és nemzeties hatása a Délvidékre (Eredmények és célok) alcímet viselő, erősen nacionalista hangvételű pályaművében (Szeged, 1895). Vas Pál elnevezésként a Csongrád-Csanádot a két korábbi megye elkülönítő hatása miatt nem tartotta jónak, Torontál elcsatolt részeire az különben sem illett volna, így csakis a Szeged vármegye megnevezést ajánlhatta. Megpendített egy gondolatot, mely még Ady Endre publicisztikájában is helyet kapott. A közép- és kelet-európai államok azon sajátosságából kiindulva, hogy fővárosaik kozmopoliták lévén, mellettük más városok őrzik a nemzeti jelleget, miként Szentpétervár és Moszkva viszonya is mutatja, lévén az utóbbi „mindenkor az orosz népélet és műveltség tükre", Budapest mellett Szegednek is hasonló szerepet tulajdonított: „kell egy nagy nemzeti várossal bírnunk, — írta — mely a kereskedés, ipar és tudományosság terén elemeket bír szolgáltatni a székvárosnak és az országnak. Mi azt hisszük, hogy ezen hivatásszerű magyar Moszkva Szeged leend. Mert fogékony népe van az iparra [...], a kereskedést évszázadokon keresztül űzi, a Tisza, Duna és Száva folyókon nagyszámú hajói jártak minden időben. És ami fő, népét semmiféle korszak nem bírta kivetkőztetni nemzeti jellegéből, ellenkezőleg: idegen elemeket is beolvasztott."

32 A Szentesi Lap, bár Vass Pál érveit nem vitatta, igényét durván visszautasította: „Szeged törekvése nem az ügy szükségében, hanem a haszonhajhászat kapzsi élelmességében leli indokát".

33 12. Híre járván, hogy a belügyminiszter a törvényhatósági határok módosításáról törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé az 1876. december 21-i szegedi közgyűlésben Babarczy József indítványozta: intézzenek feliratot az ügyben a miniszterhez, átadását pedig bízzák küldöttségre. A közgyűlés 1876:590. sz. határozatával mind a fölirat elkészítésével, mind a deputáció vezetésével Pálfy Ferenc polgármestert bízta meg. A föliratot ezúttal is Reizner János fogalmazta immár főjegyzői minő-