Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)

ségben. Abból indult ki, hogy Tisza Kálmán az országgyűlésen kijelentette: „erős központokat óhajt létesíteni", olyanokat, melyek „a nemzeti törekvések s a közügy szolgálatának vidéki színterei" lehetnek, Szeged pedig nem csupán Csongrád megyének, de „ezen túl is egy meszsze terjedő vidéknek valódi, elvitathatatlan központja", különösen igazságügyi, pénzügyi és katonai téren. A város művelődési központ is, hiszen főgimnáziuma, főreáltanodája, polgári iskolája és (tanító)képezdéje, valamint ötvennél több népiskolája van. Három nyomda és több közművelődési egyesület működik benne. Nemrég kibővített kórháza több mint 300 beteget lát el. Két takarékpénztár és két másik bank gondoskodik a hitelekről; két vasútvonal metszéspontjában fekszik, s jelentős gőzhajóforgalma van. Egyenesadója évi fél millió forintra rúg, s ugyanennyi közvetett adóval és illetékkel is szolgál az államháztartásnak. Évente 200—250 fiatalt soroznak be katonának. A megyei lakosok is rendszeresen járnak Szegedre ügyeiket intézni. Egyedül Csongrád megye közigazgatási hivatalát nem találják itt, mert az „Szegvárt van egy félreeső kis községben, hol még egy gyarló fogadó sem létezik". A megyei orgánumok — az alispán, az árvaszék, a tiszti ügyész, a ház pénztár — más-más községben találhatók; „szóval Csongrád megyében, bár ez idő szerint közigazgatási központja, székhelye Szegvárt van, mindazonáltal az ott nem létezik, s Csongrád megyének székhelye nincs is". Ha viszont a miniszter Szegedre helyezné a megyeszékhelyt, akkor mind a felek, mind a frissen szervezett közigazgatási bizottság ülésére Szegedről Szegvárra utazó államhivatalnokok pénzt és időt takarítanának meg. Másik helység nincs is, ahova a megye székhelye helyezhető lenne, csak Szeged. A „megye községei s pusztáinak nagyobb része a megyeszékhely kérdésében Szeged mellett nyilatkozott". A fölirat e nyilatkozatoknak még nem tulajdonított döntő jelentőséget, mivel „egy ily fontos kérdés [...] a közigazgatás szempontjából döntendo el, a községek választásából] és nyilatkozatától függővé tenni a megye jövő székhelyét — nem is lehet". Büszkén hivatkozott a város szabadságharcbeli szerepére, „melynek folytán a nemzet az idő szerinti első férfia [Kossuth Lajos!] lebomlását kijelenteni méltónak találta". Kiemelte a város szolgálatát a magyar államiság és a nemzet ügyében. „Nemcsak déli védbástyája vagyunk — írta — a magyar hazafiságnak, hanem valóságos úttörői." „Évenként 500-ra megy a délvidéki idegen ajkú lakosság növendékeinek száma, kik falaink közt a magyar nyelvet s a magyar érzeletet és erkölcsöket sajátították és sajátítják el, s [így e város ] a délvidék magyarosodásának kulcsa. S ha Torontál megye, [...] vegyes ajkú része Csongrád megye határterületének rendetése alkalmából a Szeged székhellyel bíró Csongrád megyéhez csatoltatik, jót állunk, hogy ezen ide csatolandó terület rövid néhány évtized múlva, nyelvfben] és érzelemben velünk teljesen egyenlő leend." A szegedi fölirat tehát nem csupán a megyeszékhelyt kérte, hanem a me-