Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig (Szeged Művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987)

kozva úgy vélte, hogy előbb „a hatóságban magában tisztázódjanak az eszmék, s azután következzék az eldöntés".

25 A Szegedi Híradóval polémiába keveredő Szentesi Lap féltékenyen hangoztatta : a megye az 1875:350. számon már határozott, nem csupán óhaját fejezte ki, Szentes pedig a főtér legszebb telkét ajánlotta föl.

26 A szerkesztő, a szentesi születésű Kulinyi Zsigmond, a Szegedi Napló későbbi főszerkesztője, szintén megszólalt: a Szegedi Híradó június 14-i cikkével ellentétben bizonygatva, hogy Szeged a megye szélén fekszik; a 176 törvényhatósági bizottsági tag közül csupán 29-nek lenne kedvező.

27 A vármegye közgyűlése 1876. szeptember 27-én 1876:188. számú határozatában megsürgette a minisztert az 1875:350. sz. határozat jóváhagyására, s a szükséges kiadások engedélyezésére. Az október 12-én érkezett újabb iratot a Belügyminisztériumnak a megyei ügyekkel foglalkozó II. ügyosztálya kapta meg. Itt valaki ceruzával ráírta : „Jól van-e [...] tekintettel Szegedre [?]." Az ügyosztály „közjogi szempontból" nem emelt kifogást Szentes ellen; szerinte ez „e célra minden tekintetben alkalmasnak mutatkoz[ik]". Október 25-én már majdnem átkerült az akta a költségvetést ellenőrző Ill/b. ügyosztályhoz, amikor Huszár Kálmán előadó mégis úgy találta, hogy előbb meg kell kérdezni a főispánt : „vájjon a megye székhelynek Szentes helyett Szegedre való áttétele nem mutatkoznék-e célszerűbbnek."

28 Erre az október 30-án elküldött fölszólításra Rónay Lajos főispán Kiszomboron november 5-én kelt levélben előbb nyilatkozatra kérte az alispánt. Stammer november 27-i válasza szerint a Szegedre költözés ártana „a megyei szellem[nek], melyet átültetni idegen talajba nem lehet"; Szeged ugyan már többször volt megyeszékhely, ám amint a megye ura lett akaratának, „első teendője volt Szegednek odahagyása". Szerinte Szeged nem tehető megyeszékhellyé anélkül, hogy „a megye életképessége, jövőbeni fentmaradása ne veszélyeztessék".

29 Rónaynak Tisza Kálmán miniszterelnökhöz intézett, ám végül a belügyi akták közé került november 30-i levele Szegvár alkalmatlanságát hangsúlyozta. Nem csak a hivatali helyiségeknek volt szűkében a falut, de a tisztviselők családjainak sem tudott otthont nyújtani; távol volt a vasúttól, s még távíróvonallal sem volt a fővárossal összekötve, a kedvezőtlen pénzügyi helyzetben nem tartotta célszerűnek Szegeden az építkezést és a költözést. Különben Szentest pártolta. Úgy vélte, hogy mivel Szeged a megyebizottsági tagok túlnyomó többségének kedvezőtlen, „megzsibbasztaná megyénk közügyek iránti különben sem igen nagy részvételét", nemcsak a nagyobb távolgások miatt, hanem azért is, mivel a megye „közönsége egyáltalán nem Szeged felé vonzódik vágyaival, kereskedelme és összeköttetései pedig inkább a fővárosba utalják". Megismételte Stammer alispán utolsó érvét is: „dacára annak, hogy Szeged városa már többször oktrojáltatott a megye székhelyévé, de amint