Lengyel András: A Szegedi Fiatalok dudari falutanulmányozása (Szeged Művelődéstörténetéből 2. Szeged, 1985)

is átnyúlik az »urasagnak« még 150 holdja. 80 családnak nem jutott föld, 352 birtok közül 50 kisebb az egy holdnál és 157 az öt holdnál. Az öt hold pedig paraszti igényekkel is sovány kenyeret ad. A munkás ember vaksötétben kel, hogy látásra odaérjen az egyetlen munkahelyre, ahol tartósan szükség van rá, mert ugrásnyira van ugyan a képviselő birtoka, de dudarinak nincs munka, mivelhogy nem szavazott helyesen."

73 A falu fő foglalkozása természetszerűleg a földművelés volt, de a dudariak — különböző okok miatt — kiegészítő foglalkozásokat is űztek. Tomori, mint jellegzetest, a mészégetést, járomfaragást, seprűkötést, szÖvést-fonást említette.

74 Reitzer, beszámolójában, másról is szólt. „A szegény ember pedig úgy segít magán, ahogy tud. Leginkább más igájával járja a bakonyi vidéket és seprővel, mésszel, vagy almával kofálkodik, filléres jutalékra, keserves kockázattal. De ez a szegénység paraszti szegénység: az ember nem okol miatta sem egyes embert, sem társadalmat. A vágyak célja: parasztnak lenni és azért érzi magát igazán nyomorultnak a munkás, mert ehhez egyre kevesebb a mód. Mindenkit kötelez még a paraszti szerep: művelni a földet és élni a paraszti életet. Voltak, akik egyenesen Amerikáig szaladtak, hogy ezzel a vargabetűvel jussanak el a paraszti élet teljességéhez, a földhöz. Odakint bányában és gyárban dolgoztak, némelyik még kereskedésre is adta a fejét, de mind visszajött parasztnak és ha az idegenekhez való barátságból nem próbálná az angol szavakat, misem árulná el, hogy némelyik mögött 15 amerikás esztendő is van."

75 1937-ben a férfiak még háziszőttes ingben és bő gatyában jártak, a nők ruhája azonban már „városiasabb" volt; a „kivetkőzés" tehát már megindult. „Szokásaik, babonáik bőven" voltak, igazi népművészetük azonban már nem, hacsak „igen szép énekeiket" nem számítjuk, „amelyeket fülsiketítőén hangosan énekeltek".

76 Az infrastruktúra meglehetősen kezdetleges, kifejletlen volt, noha „nyomorfaluként" nem lehetett emlegetni. Vasútállomása, orvosa nem volt; a falusi életre ráépülő vékony intézményrendszert a jegyző, a református pap, az osztatlan iskola tanítója képviselte. A „falusi intelligencia" tehát itt is a szokásos összetételű és mértékű volt. A falu külső képe, e helyzetnek megfelelő, sajátos felemás képet mutatott. 1937-ben, Tomori Viola jellemzése szerint, Dudar „rendetlenül elszórt házai szép kört alkotnak, a templom a falu közepén, a legmagasabb dombon fekszik. Két ház nem fekszik egyenlő magasságban, hepehupás utak, hosszú, nemzetségű településű udvarok, kerítés, kapu nincs, sok belsőség, amelyen keresztül-kasul járnak." „Igen romantikus a falu külseje is, a házai a dunántúli szép, kőoszlopos, gádoros építkezés tipikus példái." „A falu vidéke gyönyörű. Csupa erdő, szikla, patak és valóban a szó szoros értelmében kies dombvidék, gondosan megművelve."

77 Dudar tehát, ha egymagában nem is reprezentálhatta az egész magyar