Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - F. Lajkó Orsolya: „Veres fazék, paraszt csupor, tokános tál”. Az írott források szerepe a 17. századi kerámia kutatásában

hiánya feltűnő, ami természetesen nem magyarázható ezek tényleges hiányával. A hagyatéki leltárak elemzésekor mindig szem előtt kell tartanunk azok különböző készítési célzatát, cs azt a tényt, hogy nyilvánvalóan nem képesek, de nem is feladatuk a korabeli háztartások eszközanyagának teljes igényű bemutatása. A készítés célján túl az összeíró személye és alapossága is meghatározta a lajstromok jellegét, melyek e téren mindenképpen szubjektívnek tekinthetőek. 3.3. Fazekas céhlimitációk, árszeibások A harmadik meghatározó, a kora újkori edénymüvességről informáló forráscsoportot a piaci árszabások, limitációk képviselik. Az árszabások, történeti forrásértékére a néprajzi kutatás már viszonylag korán felfigyelt.

37 Az első limitációk a 15. században keletkeztek, melyeket országos hatáskörű szervek adtak ki. Ezek még ideiglenesen, egy-egy területre és konkrét rendelkezésre vonatkozóan - például a háborúk idején a katonaság élelmezésének biztosítása céljából - születtek."

8 A 16-17. századi gazdasági fejlődéssel és az árforradalommal és részben a céhek bezárkózásával összefüggésben születtek meg a valódi értelmében vett limitációk. A 16. században az árakat először a városok kezdték rögzíteni, majd az 1625. évi XL. törvény életbelépését követően a munkabérek és a piaci áruk ármegállapításának joga részben vármegyei hatáskörbe került át. Az 1659. évi LXXI. törvény már részletes megszabta a megyei fennhatóság alá tartozó területeket, úgy, mint az árak és bérek szabályozását, a mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó áruinak értékét. Ezzel szemben az egyéb - például gabona - áru árát továbbra is a városi önkormányzatok határozhatták meg. Mindennek következményeként a 18. században számos vita támadt a városok és a megyék között, mivel a megye - az 1659-es törvényre hivatkozva - ki akarta terjeszteni limitációs jogát minden termékre. Szegeden is előfordult, hogy adott időszakban két érvényes piaci árszabás is létezett egymás mellett. Az árjegyzékeket a vásárokon készítették, összeírták az ott fellelhető termékeket, mértékegység és pénzegység szerint meghatározták azok árait. Az árszabások alapvető történeti források, azonban a hitelesség szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy bevett gyakorlat volt a megyék közötti árszabáskölcsönzés. Jó példa erre a Csongrád vármegye állal kiadott 1803. évi és 1811. évi fazekascéhlimitáció, ahol az egyes tételek és bejegyzések gyakorlatilag szóról szóra megegyeznek. Fontos kihangszony összecseng az eszközhasználat-és táplálkozástörténeti kutatások eddigi eredményeivel (HOFFMANN 2001,391). 17 Lásd Györffy György cifraszűrről készült értekezését, Kresz Mária, Gáborján Alice, Takács Sándor és Domonkos Ottó kutatásait. ,s CsML állagjegyzéke. 1985.