Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Szabó Dániel: Oral history és a magyar holokauszt

különböztető jelzést, amely Baky Endre akkori belügyminisztériumi államtitkár szerint nem volt más, mint a magyarság önvédelmi eszköze. A visszaemlékezök szinte egyáltalán nem, vagy pusztán néhány mondattal utalnak az előzményekre. Viszont: „teljesen váratlanul ért bennünket", „sosem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet" - ilyen és hasonló mondatokkal kezdik általában tragédiájuk elbeszélését. És hangsúlyozzuk: itt a túlélők még nem a haláltáborokra és a gázkamrákra utalnak (mert a vásárhelyiek többsége nem Auschwitzba került, akik igen, azok nem tértek vissza), hanem arra a hirtelen és váratlan traumára, melyet a tágabb és szűkebb közösségekből, a nemzetből, illetve saját városuk polgárainak sorából történi kirekesztésük majd kiszolgáltatásuk okozott. Tudjuk, hogy a történteket több mint húszéves antiszemita propaganda előzte meg, a diszkriminatív zsidótörvények pedig ekkor már majdnem hat éve sorjáztak egymás után. Mégis, a túlélőket hallgatva egyértelmű, hogy a közösség túlnyomó többsége még csak nem is gondolt arra, hogy megtörténhet az, ami akkor megtörtént. Ennek csak egyik oka, lehet a szakirodalomban is sokat emlegetett tájékozatlanság, az, hogy fogalmuk sem volt róla, hogy addigra már az európai zsidóság nagyobb részével végeztek a nácik és helyi segítőik. A másik ok lényegében, röviden: a zsidó közösség asszimilációjának magas foka. Igaz ez általában a magyar zsidóságra és a hódmezővásárhelyi közösségre is. Értelmezésem szerint a túlélők elbeszéléseiben feltáruló mély traumának ez az egyik legfontosabb oka. Az a kettős identitástudat sérült meg, roncsolódott végzetesen, melyről a személyes családi emlékek, dokumentumok tanúskodnak - sokkal inkább, hitelesebben és kézzelfoghatóbban, mint a számok, az adatok és a hivatalos deklarációk. Egyszer egy idős hölgy keresett fel minket, hogy felajánlja gyűjteményünk számára személyes családi hagyatékát, iratokat és dokumentumokat, melyek arról tanúskodnak kik voltak ők. Talán meglepő, de az első irat pusztán egy utólagosan kinyomtatott hivatalos közlemény egy törvényről, mely 1849-ben születeti és kimondta, hogy az izraelita felekezetű honfitársaink törvény előtt egyenlőek az ország minden más lakosával. Alatta Kossuth Lajos kormányzó aláírása. A következő egy fénykép, melyen a hölgy egyik őse látható magyar huszáregyenruhában. A harmadik egy hivatalos irat 1927-ből, mely tanúsítja a család tagjainak magyar állampolgárságát. Erre azért volt szükségük, mert ekkor költöztek el a Romániához csatolt Marosvásárhelyről Hódmezővásárhelyre. A negyedik dokumentum a hölgy iskolai bizonyítványa, melyet itt, a vásárhelyi zsidó iskolában kapott. Végül az utolsó dokumentum. Ez már egy, 1944 áprilisban született hivatalos határozat arról, hogy a hölgy édesapját a Magyar Ügyvédi Kamara azonnali hatállyal törli tagjainak sorából, mert zsidó. Mert zsidó, ez volt a határozat