Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Szabó Dániel: Oral history és a magyar holokauszt

hivatalos indoklása. A hölgy családja a háború után Budapestre költözött, és nem is igen látogatott ide vissza. Amikor nálunk járt, azt mondta, többször nem is jön, majd csak akkor, ha hozzák, mert végakarata az, hogy a hódmezővásárhelyi izraelita temetőben helyezzék örök nyugalomba. Itt azonban, ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra, és legalább néhány gondolat és összefüggés erejéig utalnunk kell a holokauszt tágabb, európai kontextusára. Némi leegyszerűsítéssel élve, az európai zsidóságot két nagyobb csoportba kell osztanunk. Európa keleti felén, Lengyelországban és a Szovjetunió területén a helyi társadalmakhoz csak kevéssé asszimilálódott zsidók éllek, milliós tömegekben. Ok a 20. század derekáig megőrizték ősi szokásaikat, és erősen elkülönültek a keresztény társadalomtól. Bár természetesen beszéltek lengyelül, oroszul vagy ukránul, anyanyelvüknek a jiddist tekintették, sajátos, csak rájuk jellemző módon öltöztek, és általában a városok egy-egy negyedében koncentrálódtak. Ezért, miután a németek megszállták ezeket a területeket, nemigen okozhatott nekik gondot az, hogy a halálraítélteket kiválogassák, és sokkal kevésbé voltak ráutalva helyi kollaboránsaik segítségére, mint például Magyarországon. Ezzel szemben Nyugat-Európában kisebb létszámú (a lakosság alig 12%-át kitevő) kisebbséget alkottak, amelyek sokkal erősebben asszimilálódtak. Anyanyelvük a befogadó ország többségi nyelve lett, egyházi szervezetüket modernizálták, és elhagyták a sajátosan a zsidóságra jellemző, túlzottan szembeszökő öltözködési szokásokat is. Magyarország helyzete eme kettősség tekintetében is speciális. Orthodox és neológ zsidók is nagy számban éltek az országban. De egyértelműen a neológok voltak többségben, többnyire az ortodoxok anyanyelve is a magyar volt, és ők is kettős identitásúnak vallották magukat. Kivételt csak a jiddisül beszélő, ortodox kárpátaljaiak jelentettek. A zsidóság és a többségi társadalom viszonyát tehát ha nem is teljes mértékben, de elsősorban a nyugat-európai minták határozták meg. Ugyanakkor létszámarányuk a nyugati átlagnál sokkal magasabb volt, jelenlétük és részvételük a társadalmi és a gazdasági életben sokkal szembetűnőbb a többségi társadalomhoz tartozók számára. Mindez nem okozott különösebb gondol a Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlásáig. 1919 után azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, a zsidóságot sokan bűnbaknak tették meg. Kérdés, miként érzékelték vagy esetleg nem érzékelték ezt a zsidó közösségek, és miként reagáltak a 30-as évek derekától mind jobban szaporodó felvetésekre, melyek disszimilációjukat, tehát az asszimiláció visszafordítását követelték. Egy akárcsak vázlatos válaszkísérlet már meghaladja ennek az előadásnak a kereteit. Befejezésül pusztán annyit állapíthatunk meg: ez a kérdés nem válaszolható meg pusztán a politikatörténet elemzésével. Mert a kérdés, az identitás kérdése, melynek ugyan léteznek könnyen megragadható