Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Szabó Dániel: Oral history és a magyar holokauszt

SZABÓ DÁNIEL Oral history és a magyar holokauszt Legelőször is szabadkoznom kell, mert előadásom tematikája nem korlátozódik a címben is megjelölt fogalom - az oral history - és a magyar holokauszt történetének kapcsolatára. Annak, hogy ezt a címet választottam, mégis több, egymással szorosan összefüggő oka is van. Először is: ezzel a fogalommal közelíthető meg, ragadható meg talán a legjobban az az egyedi benyomás, amely a kiállításunkat látogatót talán a leginkább éri, mert véleményem szerint ez az, amely megkülönbözteti más, magyarországi, történeti tematikájú kiállításoktól. A kiállításunk nagyobbik termébe lépő látogató a felsorakoztatott tények, adatok, dátumok, számok mellett első sorban a túlélők és tanúk vallomásaival szembesül a túlsó falra vetített dokumentumfilmeken, melyek kockái szüntelen követik egymást. De nemcsak akkor van ez így, ha ide belép, hanem már az első pillanattól fogva az ő hangjukat hallja, s ha nincs is ideje leülni, hogy megnézze a filmeket, s csak a tényeket veszi szemügyre, akkor sem feledkezhet meg egy pillanatra sem arról, hogy a dátumok és az önmagukban száraz, számszerű adatok mögött személyes élettörténetek és családi tragédiák állnak, azoké, akik most ismeretlenül is hozzá szólnak. A túlélők és a visszaemlékezők mondandója pedig a magyar történelem egy, eddig kevéssé ismert és feltárt dimenzióját nyithatja meg előttünk. Látszólag jelentéktelen, és csupán egyes személyekhez, családokhoz kötődő dokumentumokat helyezhet teljesen új megvilágításba, és teheti részévé mindannyiunk történelmének a laikus látogató számára éppúgy, mint a történész vagy a muzeológus számára. Mielőtt azonban rátérnék minderre, röviden szólnék arról, hogy állandó kiállításunkkal milyen történeti-kulturális-térbeli kontextusban találkozhat az érdeklődő. Hódmezővásárhely földesurai, a Károlyi grófok 1833-ban egy jókora telket adtak el a helyi hitközségnek a város belvárosához közel, és ezen a területen a következő nyolcvan év során összesen három nagyobb épületkomplexumot is emeltek a helyi izraeliták. A református Újtemplommal szemben, 1893-ban épített többszintes épület Közéleti Kávéházként vált ismertté a városban. Itt helyezték el a főrabbi, a kántor lakását a nagyobb termekben pedig kulturális rendezvényeket tartottak. Először a háború idején vették el az épületet az egyháztól, ekkor leventcotthonná alakították ál, majd másodszor 1948-bam, amikor DISZ-székház lett. Jelenleg a városi