Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2007 (Szeged, 2008)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Miklós Péter: A csehszlovák-magyar lakosságcsere Csanád vármegyei történetéhez

A lakosságcsere Csanád vármegyei eseményei 1948-ban Páll Endre 1948. március 31-én kell alispáni jelenlése részletesen tár­gyalta a betelepült magyarok meglehetősen nehéz életkörülményeit. Ekkor azonban a kitelepítéssel vagy a csanádi szlovákság helyzetével nem foglal­kozott az alispán, a kitelepülni szándékozók eddigre ugyanis már mind elhagyták az országot. Legnagyobb gondként a felvidéki magyarok vető­magellátását jelölte meg, ha ugyanis idejében nem tudnak vetni, majd ter­melni, akkor sem a maguk, sem haszonállataik élelmezését nem tudják megoldani. Mint az alispán leírta, telefonon - „távbeszélőn" - érdeklődött Avar László helyettes áttelepítési kormánybiztostól a vetőmag biztosítása ügyé­ben. A kormánybiztos-helyettes azonban kijelentette, hogy nem tudnak a Csanád megyébe települteknek vetőmagot küldeni, a megyei fölhivatal azonban tízezer forintos segélyben részesült a probléma megoldására. Az Áttelepítési Kormánybiztosság a pitvarosi telepeseknek - öt családnak - tíz tehenet juttatott. Páll Endre kijelentette, hogy az állam és a megye mindent megtesz „az áttelepítés folytán önhibájukon kívül veszélyeztetett helyzetbe kerül családok" megsegítésére. A 996 községben letelepített több mint hét­ezer család megsegítése mintegy hétmillió forintba kerülne, ami pedig nem áll a kormány rendelkezésére. „A csanádvármegyei betelepültek helyzete még ezen a téren is sokkal kielégítőbb és elfogadhatóbb, mint azokban a községekben lévőké, akik az ország gyengébb minőségű földterületein nyer­tek letelepítést" - vélte Páll. 20 1948. október l-jén Szathmáry helyettes alispán tájékoztatta a vármegye közigazgatási bizottságát, hogy a torontáli járásból - Szőregről és Klárafal­váról - tizenegy család, a mezőkovácsházi járás területéről pedig három család Csehszlovákiába való áttelepítése van folyamatban, s jelentette: az itteni szlovákság és a betelepült magyarok kapcsolata - a korábbi feszültsé­gek ellenére is - lassan normalizálódni látszik. „A központi járáshoz tartozó - írta Szathmáry -, s a Csehszlovák magyar lakosságcsere egyezmény vég­rehajtásával legteljesebb mértékben érintett Pitvaros, Ambrózfalva és Csanádalberti községekbe telepített magyar lakosság és a visszamaradt szlovák lakosság közötti ellentétek megszűntek, az egyetértés közöttük mindinkább javul." 2(1 CSMLCSKBI XXI. 9. a. 12. doboz 10/1949. Ezen jelzet alatt találhatók a csanádi alispán a vármeeyei közigazgatási bizottság számára készíteti havi jelentései 1948-ból. 21 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents