Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Gyöngyössy Orsolya: Knapek Dezső halotti búcsúztatóinak stíluselemzése

Lajtha László 1956. 59. Szany községben énekelt virrasztóének Knapek Dezső halotti búcsúztatója (GY8) 10 napos fiú felett Jstennek szép angyala Egy virágot szakaszta, E földrw/ hogy az égbe Vinné Isten elébe. Az Úrjézusnak szép angyala, Egy kisded virágot szakaszta, Ezen földro/ hogy őt az égbe Vinné Jézus szine elébe. E kis virág én voltam, Anyám keblén nyílottam, Csókjaival halmoza, Keble érteni lángola." Ezen kisded virág én voltam, Édesanyám keblén nyílottam, Könnyes csókjával elhalmozva, Kebele érettem lángola. A két szöveg között a legmarkánsabb különbség, hogy míg a virrasztó­ének Isten, a búcsúztató Jézus angyaláról szól, a kertész szerepben megjele­nő halálangyalról, aki leszakasztja az édesanyja keblén viruló kisdedet. A virrasztó 4x7, a búcsúztató 4x9-es szótagszámú. A két szöveg közös erede­tét úgy gondolom nem kell bizonyítani. így összegzésképpen megállapítható, hogy a hipotézisemben megjelölt feltételezés, - miszerint az adott község népi halálfilozófiájának új oldalait világítja meg a halotti búcsúztató a motívumelemzéseken át, - csak részben igaz. Bár Knapek Dezső esetében nem kétséges a „plagizálás", mégis: a korban rendelkezésre álló tucatnyi halotti búcsúztató és gyászének-könyv több száz versezete közül valószínűleg azokat választotta ki, melyek har­monizáltak az adott település népének felfogásával, a gyászoló család álla­potával. Ezt mutatja a tudatos válogatás, hogy egy énekeskönyvből legfel­jebb hat-hét példát választott ki. Azonban ki kell hangsúlyoznom, hogy megállapításom nem értékítélet-jellegü, hisz soha, sehol nem volt követel­ményként megfogalmazva, hogy a kánonoknak saját készítésű búcsúztató­kat kell produkálniuk. A nyomtatott eredet a vizsgált szövegcsoport egy­harmadánál bizonyított, természetesen nem zárom ki a saját készítésű bú­csúztatók meglétét sem. A vizsgált szövegek őrzik a kántor egyéni felfogá­sának, az adott család belső viszonyainak és a közösség kollektív halálképé­nek lenyomatát, nem utolsó sorban emléket állít az arctalan halál néma áldozatainak.

Next

/
Thumbnails
Contents