Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

RÉGÉSZETTUDOMÁNY - F. Lajkó Orsolya: Egy 17. századi kerámiaegyüttes Hódmezővásárhelyről

A kora újkori kerámiaegyüttes bemutatása A kora újkori kerámiaanyag döntően a 17. század végéről származik, bár egyes töredékek esetében nem zárhatjuk ki a 18. század eleji keltezés lehetőségét sem. A vizsgált korszak kerámiájának többségét tartalmazó gödröket - figyelembe véve a lelőhely strati gráfiáját és a templom építéstörténeti kronológiáját - nagy valószínűséggel a templom építését közvetlenül megelőző időszakban, valamikor az 1600-as évek végén nyithatták. A leletegyüttes jelentős része azonban objektumhoz nem köthetően, szórványként került felszínre, így a feldolgozásba csak bizonyos megszorítások mellett vonható. Az ásatási terület egészét tekintve a kora újkori leletek eloszlása nem volt egységes. Az emlékanyag kiemelkedő együttese döntően két objektumból - a templombelsőben feltárt II. szelvény „A"-gödréből, valamint a templom déli oldalán nyitott 5. kutatóárok „N"-gödréböl - származik (4. kép). Az anyag erősen töredékes, egész vagy kiegészíthető edényt mindössze 15 darabot tartalmaz a leletegyüttes. A vizsgálatba vont kerámiatermékek döntően a helyi magyar fazekasipar termékeként értékelhetőek, dominálnak a gyorskorongon formázott, finom iszapolású, mázas és engobe-festéses asztali edények darabjai. A feldolgozás során arra törekedtem, hogy az előkerült leletek, lehetőség szerint ne töredékek, hanem edénytípusok formájában kerüljenek bemutatásra. Erre részben megoldást kínált a töredékek méretarányos, rajzos kiszerkesztése, a metszetek rögzítése és a kronológiai párhuzamok szerinti edényformák felgyüjtése, valamint a népi kerámia terminológiai rendszerének régészeti alkalmazása. A két tudományterület kerámiakutatási módszertana lényeges különbségeket mutat. Alapvető eltérést jelent, hogy míg a néprajz egész edényekkel dolgozik, így terminológiáját is ennek megfelelően alkotta meg, addig az ásatási anyagok többsége edény töredékekből áll. Nyilvánvalóan nehéz feladat egy döntően töredékekből álló, az egyedi stílust nélkülöző használati edénykultúrát összevetni, a főként reprezentációs célú, egyedi készítésű kerámiatermékekben bővelkedő néprajzi anyaggal. Ráadásul a nép kerámiát jellemző differenciáltság megragadása, különösen az eltérő funkció okán meglévő főcsoportokon belüli variánsok (pl. szilke csupor - bögre - kisfazék, köcsög - bokály - kanta - korsó - kancsó) régészeti megfeleltetése is sokszor problémát jelent. Az ásatási anyagok néprajzi késő középkor második felében indulhatott meg a lassú apadás, majd került szárazulatra a terület. (B. Nagy Katalin szóbeli közlését köszönöm.)