Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Klamár Zoltán: Jelek a térben. A Magyarkanizsán élő etnikumok térkijelölő gyakorlata a 18-20. században

ellensúlyozzák a korábban abban a térben egyedül álló ortodox szakrális emléket. A város katolikus közössége tizennyolc kisemlék állításával jelölte ki az általa használt szakrális tereket a városban és határában, míg az ortodoxok két keresztjéből csak az egyiket tekinthetjük térkijelölö funkciójúnak, hiszen a temetőjükbe állított kereszt általuk kizárólagosan használt szakrális térben van. Ha megvizsgáljuk a dedikációkat, láthatjuk, hogy a húsz kisemlékböl mindössze kettőn nem olvasható az állíttató neve. A két ortodox kereszt egyikén Vasa Bogosavljev, a másikon a Szerb Egyházközség szerepel állíttatókénl. Noha magunk is egyetértünk azzal a megállapítással, hogy a szakrális kisemlékek állításának gyakorlata vallási indíttatású és elsősorban a felekezeti, tehát: katolikus, görög katolikus és ortodox liturgikus térkijelölést szolgálta/szolgálja, mégis fel kell vetnünk a dolog nemzetiségekhez kapcsolódó vonatkozását is. Egy olyan közösségben, mint amilyet Magyarkanizsa lakossága alkot, óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogyan alakultak ki a megjelölendő terek, milyen fontossággal bírtak a kommunitás életében. Nos, a törzsökösnek számító szerbek, akik a határőrvidéki korszaktól laknak a településen, és sokáig irányították annak ügyeit, a maguk számára megjelölték a főteret. A 18. század végével túlsúlyba kerülő magyarság csak a millennium utáni években érezte annak szükségét, hogy szakrális külsőségekben is megmutassa számbeli fölényét, jóllehet a vallásos lelkületű emberek számára mindig is létezett a szent és a profán élettér gyakorlati kettőssége.

25 A városban élő szerbség etnikai identitásának mindig fontos eleme volt a vallási identitás.

26 Ennek okán korán kialakultak a szakralizáit etnikai határok, melyek a szerbség részéről a főtéri templomuk és a temetőjük körüli terekre korlátozódtak. A szakrális tér településen belüli elhelyezkedése és annak alkalmanként a közösség által koncentrált használata tökéletesen kielégítette az etnikus elvárásokat. Az ortodox Karácsonykor történő tölgyfaág égetése, az újévi örömlövés valamint a Húsvéti és a templombúcsúi körmenet alkalmával a közösség tagjai, a város központi terét használva mutatták meg önmagukat, vették birtokukba az általuk fontosnak tartott közösségi helyszíneket. A fentiekkel szemben a katolikusok térhasználata máshogyan alakult, kevésbé koncentráltan használták a városközpont tereit. Korán a tájba épíSári Zsolt, 2001. 325. V.o.: Keményfi Róbert, 2000. 35. Lásd Keményfi Róbert, 2000. 42.