Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2006 (Szeged, 2007)

MÉDIA- ÉS KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT - Medgyesi Konstantin: A szegedi Dali-kiállítás sajtókommunikációja

MEDGYESI KONSTANTIN A szegedi Dali-kiállítás sajtókommunikációja Kommunikációközpontú látásmód Talán érdemes a következő gondolattal indítani: a szegedi Dali-kiállítás egész lebonyolítását (Szeged, Móra Ferenc Múzeum - Fekete ház, 2006. szeptember 1-től október 8-ig) egy kommunikációközpontú látásmód jelle­mezte. Meggyőződésem, ennek is köszönhető, hogy Szegeden megdupláz­tuk a látogatottságot Debrecenhez képest. Debrecenben, egy nagyobb vá­rosban, hosszabb ideig volt kiállítva ugyanez a kollekció (július elejétől augusztus 27-ig) és ott tízezren nézték meg a müveket. Szegeden a regiszt­rált látogatók száma is meghaladta a húszezret, az ingyenes látogatókkal együtt pedig megközelíti a 23 ezret. Biztos vagyok benne, mindez többek között a kommunikációnak köszönhető. Előzmények (Chagall, Mednyánszky, Munkácsy) A szegedi Dali-kiállítás kommunikációs kampányának természetesen voltak előzményei, a korábbi tapasztalatok birtokában alakítottuk ki az elképzeléseket. A Dali-tárlatot megelőző egy esztendőben három nagy tárla­tot rendeztünk a Móra Ferenc Múzeumban. A város életében az első ilyen kiemelt esemény a tavaly őszi Chagall­kiállítás volt, amely 28 ezer érdeklődőt vonzott. Annak a tárlatnak a sajtó­kommunikációját jótékonyan segítette, hogy ez volt az első valóban na­gyobb jelentőségű képzőművészeti esemény Csongrád megyében, másrészt a Chagall-kiállítás az országban először itt volt látható, így a széleskörű nyilvánosság biztosítása is könnyebb feladatnak bizonyult. A szeptemberben nyíló Chagall-tárlat előtt hónapokkal megkezdődött a kiállítás sajtóbéli népszerűsítése. A nyár folyamán tájékoztatást adtunk, hogy miként zajlik a kiállítás előkészítése, augusztus végén pedig elkezdtük „csöpögtetni" az információt, hogy például mikor indul Nizzából a műalko­tásokat szállító kamion, vagy hogy milyen biztonsági intézkedésekre lehet számítani. (Általában a sajtót kiemelten érdekli, ha egy-egy tárlathoz valami misztikum kapcsolódik, mint például a komoly biztonsági és egyéb előírá­sok - páratartalom, fényhatások, hőmérséklet.) Folyamatosan tájékoztattuk az újságírókat, hogy éppen merre jár a szállítmány, így az emberek is kép­ben lehettek a háttérinformációkat illetően. Komoly sajtóesemény volt a művek faládában történő megérkezése a múzeumhoz, illetve másnap a ki-

Next

/
Thumbnails
Contents