Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Sipos József: Nagy Imre és csoportja levelei Titóhoz

SIPOS JÓZSEF Nagy Imre és csoportja levelei Titóhoz Mint közismert, 1956. november 4-én hajnalban, - amikor a szovjet csapatok megkezdték Budapest elfoglalását, - Nagy Imre miniszterelnök és csoportja, családtagjaikkal együtt a jugoszláv nagykövetségen menedékjogot kapott. Az így felállított csapda forradalom és a szabadságharc miniszterelnöke és elvbarátai számára akkor vált nyílván valóvá, amikor Soldatic nagykövet azt követelte tőlük, hogy egy nyilatkozatban ismerjék el a Kádár János által alakított új kormányt és, hogy Nagy Imre „utolsó tetteit és lépéseit a kormányban lévő reakcionárius körök kényszerítésére tette meg." Egy ilyen nyilatkozat aláírása esetén a politikai bukás mellett felrémlett az erkölcsi, emberi bukás lehetősége is. Nagy Imre azonban elutasította a lemondást, amivel az utóbbitól megmenekült - és tovább ment a halálhoz, a mártíriumhoz vezető úton, ahogy ezt Rainer M. János 2002-ben megjelent Nagy Imre című könyvében megfogalmazta. E nehéz stáció következő lépése volt, amikor az akkori Jugoszlávia első számú vezetője Josip Broz Titó november 11-én Pulában elmondott beszédében egyrészt elítélte Gerőt, mert október 23-án behívta a szovjet csapatokat, másrészt felelőssé tette Nagy Imrét a budapesti fehér terrorért, és felrótta neki, hogy november 4-én „megszökött," valamint hogy a Nyugathoz fordult segítségért, egyszersmind támogatásáról biztosította a Kádárkormányt. Erről a követségen tartózkodók - mint ez az itt közölt levelükből kiderül- csak öt nappal később értesültek a magyar rádióból. E beszéd arculcsapásként érte őket. Az október végén általuk létrehozott Magyar Szocialista Munkáspárt Intézőbizottsága nevében azonnal levelet írtak Titónak, amelyben visszautasították a „szökés" vádját, és „helyesbítést" kértek. Nagy Imre és társai előtt most világosodott meg igazán, hogy az előző napokban milyen kétszínű volt a jugoszláv vezetés, és a diplomácia. A második levél, már 1957. március 18-19-én íródott, a romániai Sagovban, ahová Nagy Imrét és csoportját 1956. november 23-án internálták. Ott Nagy Imre megírta a Gondolatok, emlékek című több mint 500 oldalas kéziratát, amit a szakirodalom snagovi naplónak is nevez. Ebben Nagy Imre szenvedélyes vitába szállt Kádár Jánosék azon állításával, amely az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ellenforradalomnak minősítette. Az egyik decemberi feljegyzésében például így fogalmazott: „Kádár legnagyobb bűne és árulása, s az MSZMP vezetőinek súlyos történelmi felelőssége abban van, hogy az októberi eseményeket ellenforradalomnak jellemezte és értékelte." A Gondolatok, emlékek című - még kiadatlan - kéz-