Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Klamár Zoltán: Etnikus kapcsolat a szerbek, horvátok és magyarok között Maradék falu társadalmában

ten tudtak volna szerbül. Majd amikor látták, hogy többen a beszélgetők közül nem értik a történetet, újra mesélve azt, fordították az előzőleg szerbül idézetteket. 2004 tavaszán az egyik adatközlő régi családi iratait másolta a tanulmányíró, amikor a házba, vendégségbe érkezett egy szomszédos községbeli szerb fiatalember. Az adatközlő - habár tudta, hogy a kutató ismeri a szerb nyelvet - a beszélgetés első részében mondandóját vendégének elmondta szerbül, majd lefordította a mondottakat magyar nyelvre, hogy másik vendége fontosságát is hangsúlyozza. Mindaddig ilyen módon folyt a beszélgetés, míg a kutató, bekapcsolódva a diskurzusba, szerb nyelvre nem váltott. Vagyis ugyanaz a nyelvváltási folyamat játszódott le, mint aminek a faluközösségen belül is több példáját láttuk. 2004 őszén egy lakodalomról készült videofelvétel kapcsán beszélgettünk a férjhez adott leány édesanyjával - aki vegyes házasságból született, és bár érti a magyar nyelvet, használni csak akkor használja, ha olyan egyénnel beszél, akiről tudja, hogy nem tud horvátul - mégis a külön rendezett lakodalomról a következőket mondta: „Tako je bilo, da moji madari i madarska muzika ne smeta."

34 2002-ben, a temetőben folytattunk egy beszélgetést, ahol kiderült, hogy a sírt gondozó idősebb asszony unokái már nem tudnak magyarul, a gyermekek szerb-magyar vegyes házasságból születtek, a menye sem tud, ezért otthon már nem beszélik a magyart. A katolikus asszony a horvát liturgia után átmegy a református istentiszteletre, magyar szót hallani, illetve az istentisztelet után az emberek még maradnak a templomkertben egy kis beszélgetésre. Ez egy közösségi alkalom, hogy megtárgyalják a hét eseményeit, és közösségi szinten használják anyanyelvüket. A temetőkben is tapasztalható a többség nyelvének dominanciája, hiszen a sírokon még a reformátusok temetőjében is megjelennek szerb nyelvű feliratok.

35 A katolikus temetőben viszont teljesen eluralkodnak a horvát nyelvű sírfeliratok, sőt a legtöbb esetben még a keresztneveket is lefordítják: Ferenc-Franjo, István-Stefan, György-Buro, Júlia-Julka, KatalinKatica, Ágnes-Agneza stb. Megfigyelhető az is, hogy a gyászjelentések, melyeket a falu forgalmas pontjain és a házak ablakában, kapuján helyeznek el szinte kivétel nélkül szerb vagy horvát nyelvűek. „Én nem Ferenc vagyok, hanem Franjo. így írta be a bába. A kisebbik fiunkat mindenki Antikának híta, de ü Antun, így írta be a horvát pap." Az írott információ-közléseknél maradva, szót kell ejtenünk a gazdasági jellegű információk közzétételéről is. Kétféle közlésmódot figyelhettünk 34 így volt, hogy az én magyarjaim és a magyar zene ne zavarjon, (horvát - K.Z.) 35 Vö.: Klamár Zoltán 2003: 185-198.