Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Beszédes Valéria: A vajdasági tájházak a nemzeti identitás kifejezői

A huszadik század közepéig a vajdasági falvak utcai homlokzatát többnyire fehérre meszelték, csak a szoklit, a ház lábazatát festették más színűre ez többnyire a falu nemzetiségének a függvénye volt. Az szlovákok leginkább a kéket kedvelték, ez volt a jellemző a Felvidékről érkező magyarokra, többek között Topolyára. A magyar településeken leginkább a sötétszürke lábazat volta jellemző, a sokácok a zöldet, a ruszinok a rozsdabarnát kedvelték. A bunyevácok viszont nem emelték ki a ház szokliját az egész utcai oromzatot fehérre meszelték be. Korábban ezt a hagyományt követték a református falvak is. A történelmi építészeti stílusok közül leginkább a barokk, a klasszicizmus és a szecesszió hatott a nép építészeti örökségre. Itt is azonban megfigyelhetünk nemzetiségi és regionális különbségeket. Az utcai homlokzatok falplasztikáját többnyire a bácskai és bánáti sváb házakon figyelhetők meg, mellettük a szerb falvak lakói éltek ezzel a lehetőséggel. A magyar településeken fáziseltolódást tapasztaltunk, a történelmi stílusok az utcai homlokzatokon csak XIX. század végén, a XX. század elején jelentek meg. A bunyevác gazdák házait a puritán egyszerűség jellemezte. A mai falvak a XVII. és XVIII. században települtek újjá a török hódoltság után. A legrégebbi településeknél még megtaláljuk a halmazos elrendezést, a XVII. század közepétől viszont a bécsi udvar által tervezett szigorú sakktáblás válik általános gyakorlattá. A településszerkezet az építészeti örökség legtartósabb része, véleményem szerint ezekre is legalább olyan nagy figyelmet kellene fordítani, mint a lakóházakra. Legtöbb megőrzött régiséget a gazdasági épületeken találtunk. A XIX. század közepéig ezen a vidéken is közkedveltek voltak az úgynevezett kertes települések. Ezek nagyobbodásával a kertek a XX. századra beépültek, a régi térképek, valamint a telkek nagyságából, a helynevekből következtethetünk a korábbi településformára. A műemlékvédőnek nem csak az lenne a feladata, hogy egy épületet, épületegyüttest mentsen meg az utókor számára, hanem nagyobb figyelmet kellene fordítani a település szerkezetére. A hangulatos kis városi terek, zugok ugyan néha bosszúságot okozhatnak az építőnek, de hosszú távon meggyőződésem - megéri a kezdeti bosszankodást. Valamikor a nyolcvanas években olyan elképzelésünk volt, hogy a Palicsi tó partján felépítjük a Vajdasági Falumúzeumot. A szép elképzelésből sajnos akkor nem lett semmi, napjainkban pedig még kevesebb az esély, hogy egyhamar a városi strand mellett, a Sárgaparton szabadtéri néprajzi múzeumot létesítünk. A két évtizeddel korábban elkészült projektumba úgy válogattuk ki az épületegyütteseket, hogy a paraszti gazdálkodást mutassa be. Lett volna itt gabonatermelő nagygazda, kertész, halász, állattartó porta, szárazmalom, szélmalom, patakmalom, temetői kápolna, katolikus és pravoszláv út menti kereszt, tanyai iskola. Az egész vállalkozásnak az volt a haszna, hogy a tervek