Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2004 (Szeged, 2005)

NÉPRAJZTUDOMÁNY - Beszédes Valéria: A vajdasági tájházak a nemzeti identitás kifejezői

BESZÉDES VALÉRIA A vajdasági tájházak a nemzeti identitás kifejezői A többnemzetiségű Vajdaságban a néprajzosok elsődleges feladata lenne az interetnikus kapcsolatok vizsgálata. A népi építészet szempontjából is hálás feladat lenne ez, még akkor is, ha első látásra az itteni lakóházak szerkezete és funkciója között szinte semmilyen különbséget nem tapasztalunk. Mégis azt kell mondanunk, hogy egy-egy tájegységben, mint például Szabadka és környéke több kistájat is elkülöníthetünk a népi építészeten belül, amely szorosan kapcsolódik az itt élő nemzetekhez, nemzetiségekhez. A népi építészet kapcsán az egész térségre kivetítve csak néhány példát ragadnék ki ezúttal. Az anyagi kultúra területén, így az otthonteremtésben is az itteni németség volt leginkább az újító. A német falvakban szüntették meg leghamarabb a szabadkéményeket, a gerendás szobákat. A német településeken hatottak leginkább az építészeti szokásokra a történelmi stílusok, elsősorban a barokk, a huszadik század elején pedig a szecesszió az utcai homlokzatok megmunkálásában. Hogy mennyire fontos szerepük volt a német palléroknak az építkezéseknél, azt leginkább az bizonyítja, hogy a népi építészet szakterminológiájában, a magyarban, a szerbben, szlovákban és sorolhatnám a területünkön élő valamennyi nemzetiséget, leginkább német jövevényszavakat találunk. Az újítások mellett természetesen megőrzött régiségek is felfedezhetők. Ezeket leginkább a tanyás településeken figyelhetjük meg a XX. század végén, de még napjainkban is. Adatközlőink szerint a szerb és bunyevác családok még a XX. század elején, a tanyákon nagycsaládi szervezetben éltek. A családszervezet megszűnésében az első világháború vége volt a vízválasztó. A családszervezet meglétével kapcsolatos például, hogy a huszadik század elején, a két világháború közötti időszakban a Szabadka és Zombor környéki tanyákon a kenyérsütéskor sütőharangot is használtak, ha hirtelen elfogyott a kenyér. A tanyákon volt még egy olyan szabadtüzhelyes helység, ahol szükség esetén használhatták a nagyméretű cserépharangokat, melyeket a sokácokhoz hasonlóan crepuljának neveztek a bunyevácok. E népcsoport mellett legtovább a Duna menti sokácok használták ezeket az edényeket, nem véletlen, hogy az Újvidéki Múzeum gyűjteményében elsősorban sokác sütőharangokat őriznek. A huszadik században az építészeti szabályzatok kifejezetten tiltják a szabadkémények használatát. A húszas-harmincas években tömegesen szüntetik meg a településeken ezt a kéménytípust, ennek ellenére a szabadkai tanyákon: Csikérián, Györgyében a bunyevácok szabadkéményes házakat építettek.