Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Bedő Katalin – Rózsa Gábor: A Vass-Lakos polgári ipari hagyaték: Hajdú Jóska szerelmes levelei az Idegen Légióból

Persze azt is csak akkor, ha egy bomba belém nem akad. (.'Tekintve deli termetemet, ez nem valószínű.) Most bocsánatot kérek, amiért a múltkori levelem olyan papírra írtam. Úgy gondolom azonban, még úgy is jobb, mintha nem írtam volna. irtózatosan meg vagyok fázva, de remélem, majd csak elmúlik. Most többet nem írok, majd legközelebb. Addig is szeretettel üdvözli Jóska 44.VIII.4. Böbikéhez Boldog lesven minden perce. Öröm minden gondolatig. Bánat és bú elkerülje. Isten keze féltőn óvja. Kívánja ezt minden percben Ezerszer is ... Hajdú Jóska (KJM.PPPH.-VL". 4.9.1.88.1-2. ltsz.) A boríték zárása bélyeggel, és pecsételése a ragasztó felületek szélein arra enged következtetni, hogy Jóska félt az illetéktelen felbontástól. Bi­zalmatlan lehetett, és mint egyes-egyedüli rádiótávírász az Újvidéken kikö­tött 314. II. folyamőr pótzászlóalj rádiós állásában - természetesen - min­dent tudhatott a II. világháború minden eseményéről. A németen kívül ga­gyogta az angolt, értette a franciát, mert tanulta, tehát augusztus elején már tudhatott az oroszországi, az afrikai, a balkáni eseményekről, és ha jó füle volt, már a partraszállás előkészületeiről is értesülhetett. Ugyanakkor a német és hazai hamis híreket is analizálhatta. Nem csoda, hogy nem enged­ték szabadságra! Itthon már be voltak gyűjtve a rádiók is. 0 meg mindent tudhatott! Újvidék szept. 28. Drága kis Böbikém ! Ma kivételesen jó napom volt. Reggel korán és este későn kaptam Ma­gától levelet. Látja, ezt szeretem, ha ilyen gyakran ír. Nem is hiszi, meny­nyit gondolok most magukra. Itt annyi bolondságot beszélnek össze-vissza, hogy az ember feje egészen belefájdul. Bizony, most nagyon rossz lehet Maguknak,. És én éppen nem tudok ott lenni. Látod kis szivem, Te engem féltettél, és a végén én itt élek vígan (_már amennyire a hírek után vigadni tudok), és a baj ott tört ki. Nagyon vigyázz magadra Édes ! Bár ott lehet-

Next

/
Thumbnails
Contents