Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Dömötör János: Tornyai és Vásárhely

Tornyai és Vásárhely 7 István, szintén vásárhelyi születésű, de ez időben már Budapesten élő festőművésszel készíttette el a város. Az igazi és alkotói pályájára kiható konfliktus azonban ezután következett. Először elvették tőle a Serház-téri műtermet, mert Vásárhelyre költözött Dorozsmáról a Méntelep. Tornyai elkeseredésében a kultúrpalota (mai múzeum) két szobájába költözött be, félig-meddig önkényesen. Hamarosan fel is szólították, hogy hagyja el a használatba vett helyiségeket. Tornyai a kultuszminiszterhez is fordult támogatásért, aki táviratban kérte a várost a művész békén hagyására és alkotó feltételeinek biztosítására. Ezt figyelmen kívül hagyva kilakoltatási határozatot hoztak, és végrehajtóval fenyegették, amikor is végül több mint fél éves huzavona után 1921. október 20-án elhagyta a kultúrpalotát és egyben Vásárhelyt is. Nem kis keserűséggel írta, hogy Juhász Mihály, az akkori polgármester elüldözte Vásárhelyről. Nem tekinthető megalapozottnak Tornyai monográfusa, Bodnár Éva azon következtetése, hogy a mártélyi házzal kapcsolatos eladási szándéka idején, tehát már 1917-ben foglalkozott a Pestre költözés gondolatával. Ha el akart volna menni, akkor nem huzakodik olyan hosszú ideig a várossal és nem várja meg a kilakoltatási intézkedést. Budapesten, a Svábhegyi Orbán úton, nem komfortos, félig alagsori lakásba költözött, és kisebb alkotói válságba is került. Egészen ritkán szerepelt kiállításokon, és akkor is régebbi műveit küldte be. 1926-ban azonban részt vett az „elszármazott" vásárhelyi művészek kiállításán. Ekkor már dr. Soós István volt a polgármester, és a kiállítás nyitáskor önkritikusan elismerte, a városnak a művészekkel kapcsolatos nem méltó magatartását: „Valljuk be nyíltan, hogy e város a múltban nem egy súlyos mulasztást követett el a művészekkel s a művész fiaival szemben, s hogy talán néha kissé inkább mostoha anya volt. De én ünnepélyes fogadást teszek most a nagyközönség és a művészek előtt, hogy amíg én a polgármesteri székben ülök, rajta leszünk..., hogy elődeink mulasztását kipótoljuk, hogy e város a magyar művészetnek hűséges istápolója, művész fiainak pedig valóban szerető édesanyja legyen." A fogadkozás ellenére azonban nem sok történt egészen 1934-ig a Tornyai Társaság megalakulásáig. Ekkor alapvető változás állt be a város és az idős mester kapcsolatában. Önmagában, hogy róla nevezték el a társaságot, már meghatotta, tovább fokozta a város iránti érzelmeinek kedvező alakulását az, hogy havi 100 pengő járadékot szavaztak meg számára, és nagy ünnepség keretében méltatták fél évszázados alkotói jubileumát, több mint 130 müvét állították ki. Mindez olyan mértékben hatotta meg az idős mestert, hogy 1936 június 13-án Földes Béla közjegyző közreműködésével 82 db festményét, köztük fő műveit (Juss, Gémeskút, Bús magyar sors, Csokorkötés stb.) Hódmező-