Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

HELYTÖRTÉNET - Ozsváth G.: Három, a közelmúltban visszakerült 19. századi, kéziratos Szeged térkép (Újabb malomadatokkal)

helyben egyetértettünk: nem szabad kockáztatni, ha csak másolatban is, de meg kell szereznünk a szegedi tudományosság számára e térképeket. Az aukció szervezője egy feltétellel hajlott kérésünkre, ha az intézmény elindul az árverésen. További fél munkanapnyi telefonálásba, nyomozásba került, amíg sike­rült olyan fénymásoló szalont találni, amely az adott méretben el tudja ké­szíteni az M=l:l arányú, színes másolatot. A következő napon Fári Irén kolléganőmmel újra az aukció helyszínére utaztunk. Az előző napi megbe­szélésünk alapján átvehettük az értékes térképlapokat, három órányi időt kapva a másoltatásra. A teljes méretű másolatok itthoni bemutatása után, a szakemberek egy­értelmű véleménye volt, hogy e térképeknek újra vissza kell kerülniük Sze­gedre. A megszerzést az ATIVIZIG vezetősége is szorgalmazta, 30 000 Ft­ot ajánlva fel restaurálásukra. Az árverésen Fári Irén és Sprok Ildikó 180.000 forint leütési ár mellett megszerezte a három csodálatos térképszelvényt. Az Országos Széchenyi Könyvtár kérésünkre digitális másolat biztosítása fejében lemondott elővá­sárlási jogáról. A térképek eredeti példányai a Pál László restaurátor kollé­gánk műhelyében nyerték vissza szépségüket. Ezek után lássuk a térképeket időrendi sorrendben: Situations Plan uiber einen Theil des Szegediner Terrains, vorgestellt mit der großsen Uiberschwemung vom Jahr 1816. Mérete: 550x476 mm; nyelve német;vászonra kasírozva. A térképlap szerzője ismeretlen, Vedres István főmérnöksége (1786­1821) idején készült. Vedres ez idő tájt főmérnökként készített terveket az újszeged-szőregi uradalom ármentesítésére. A várost érintő árvizek megelő­zésénél és azok következményeinek felszámolásában mindig jelentős szere­pe volt a város főmérnökének és segítőinek; így 1816-ban, majd 1830-ban, amikor Vedres István már nyugalmazott városi földmérő mérnökként vett részt a munkálatokban 1 . A felmérés idejében a főmérnök segítői voltak Buday Mihály és Witsch Rudolf mérnökök. A munka részleteinek és a kézírásnak más térképekkel való összevetése alapján feltételezhető, hogy jelen szelvényünk Vedres által felügyelten, de Buday Mihály későbbi fő­mérnök kézírásával készülhetett. A város árvízvédelmi műveinek kéziratos, színes ábrázolása (1. ábra). A térképen látható az 1816. áprilisi árvíz idején a hajóhíd mellett felvett me­1 Ozsváthné Csegezi Monika - Ozsváth Gábor Dániel: Var(a)sányi Vedres István (1760-1830). In: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája. Szeged, 2001. p. 142.

Next

/
Thumbnails
Contents