Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)
RÉGÉSZET - Ozsváth G.: A régészeti malomleletek feldolgozásának buktatói
Adataim értelmezése érdekében természetes módon kerestem a hazai és egyetemes előzményeket. A téma helyi és nemzetközi szakirodalmának áttekintése a párhuzamok nyújtotta segítségeken túlmenően nagyszámú kérdést hagyott maga után. Az elmúlt fél évtizedben a magyar nyelvterület számos múzeumában (a Székelyföldtől a Vajdaságon, a Magyar Nemzeti Múzeum kőtárán át Esztergomig) tárlókban és raktárakban egyaránt vizsgáltam és összehasonlítottam a malomkőleleteket (1. ábra). Az így szerzett tapasztalataim újólag megerősítettek abban, hogy e szakterület sok megoldásra váró problémát tartogat még a kutatók számára. A malomkő-leletek értelmezését, a felvetődő kérdések megoldását a régészet, a technikatörténet és néprajz művelőinek együttműködésétől remélhetjük. Az alábbiakban néhány problémára hívom fel a figyelmet: - Egy határon túli múzeumi kiállítás vitrinjében az őrlőkövet külön állították ki a hozzá tartozó fém alkatrésztől (keresztvas), ugyanakkor ez utóbbit eredeti funkciójától gyökeresen eltérő tárgyként definiálták. - A keresztvas ilyetén téves bemutatására a hazai szakirodalomból is ismerünk példát Aquincumból 4 . A kőfaragó szerszámként beleltározott keresztvasat Schauschek helyesen határozza meg, módosítva annak használatát. Sajnos azonban további malomrekonstrukciós elképzeléséi 5 kevésbé szerencsések: • Az aquincumi malmok működtetéséhez szükséges energia-felvétel a kövek közel 70 cm átmérője folytán meghaladja az egy ember által áttétel nélkül folyamatosan kifejthető erő mértékét. • A keresztvas a molinogeneológiai folyamat során kettős vagy hármas szerepet is betölthet. Legkorábbi megjelenésekor a központosítás volt a szerepe (ekkor a kő közepén egy kör alakú furat halad át), ezt követően a kövek közötti távolság szabályozása (alsó felületén egy negatív kúp formájú vésettél), végül a felső kő meghajtásában kapott szerepet (ekkorra a kör alakú furat már négyszögletes csonkagúla formájú vésette alakul, és egyben eltűnnek a felső kő felületéről a más hajtókarra utaló vésetek). A Schauschek által bemutatott kivitel szerint a keresztvas alsó lapján egy 64 mm átmérőjű bemélyedés (kör alakú furat) található, amely egy 37x22 mmes négyszögletes vésetben folytatódik, arra enged következtetni, hogy az adott alkatrész egy, a végén négyszögletesre reszelt, kerekded tengelyen támaszkodott, ezáltal alulról tartva a felső követ. így egyben magyarázatot kapunk a kövek közötti távolság szabályozhatóságára is, amely a feltámasztásra szolgáló tengely nyíl irányú (függőleges) elmozdítása révén való4 SCHAUSCHEK 1949. Adatok az ipari technikához Aquincumban. In: Archeológiai Értesítő p. 59-61. (Megoldja a keresztvas kérdését, de a malomrekonstrukció nem meggyőző.) 5 Uo. l.kép. p. 59.
