Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

RÉGÉSZET - Bede Á. - Szarka J.: Egy középkori határjárás nyomában

Érdekes, hogy a hajdan az ártérhez tartozó vizenyős területű Rekettyés réien hogyan vezették keresztül a határt (1. kép). A határ nyomvonala ugyanis a rétbe benyúló félszigeteken és szigeteken halad, kiválasztva a leginkább vízmentes átkelőhelyet. A határdombokat ezen az útvonalon, rendre az árterület szélén, a szárazabb fekvésű részeken hányták, így nem kellett tartani a víz romboló hatásától. A határjárás maga is egy szárazabb időszakban történhetett, mert a rét alacsony vízszintjénél könnyebb volt az átjutás. Rekettyés-dülő határjelző dombjai ma kivétel nélkül szikes pusztán, füves legelőkön, a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökényi-puszták tájegységén találhatóak, s legfeljebb a birkák vagy szarvasmarhák taposásának vannak kitéve. Ahol nem estek a csatornázás, a földutak vagy a rizsföldek áldozatává, ott megmaradhattak, mert a szikes legelőt nem volt értelme beszántani. E határdombok mára elég rossz állapotba kerültek, közülük többet a mellettük haladó földút vagy csatorna kettévág. Felületüket gyep borítja. Aránylag alacsonyak (0,7-1,2 m magasak), s szabályos kör vagy ovális alapterületűek (átmérőjük 2-2,5 m). Az eredeti állapotban megmaradt határdombok tetején, mélyen beásva található a hosszúkás, téglatest alakú (50-60 cm hosszú, 15—20 cm oldalhosszúságú) faragott határkő (9. kép), melyből csak kb. 15 cm-es rész, a kő csúcsa látszik ki (10. kép). A határjelző dombok nem tévesztendők, keverendők össze — az Alföldön szintén gyakori — kunhalmokkal (SZABÓ 1969, 113; TAKÁCS 1987, 78). A halmok őskori, római kori, esetleg népvándorlás kori temetkezési vagy kultikus helyek, s méretük is eltér a határdombokétól: magasságuk 0,5-12 m, átmérőjük 20-140 m között változik. Még ha alakjuk sokszor hasonlít is, méretük alapján minden esetben el lehet különíteni őket egymástól — hacsak a kunhalmon nem történt olyan nagy mértékű torzítás vagy átalakítás, amitől teljesen elvesztette eredeti jellegét. A névhasználatban is meg kell különböztetni őket: a határjelző dombot (határdombot, dombocskát, zsombékot, hancsikot, hantot, hompot, kompot) (TAKÁCS 1987, 80-89) következetesen dombnak, a kunhalmot pedig halomnak ajánlatos neveznünk. Egyébként a határjelző dombok gyakran találhatók halmok közelében, hiszen a határ meghatározásakor minden maradandóbb pontot igyekeztek kijelölni a nyomvonal minél hosszabb távú biztosításához, így az Alföldön előszeretettel alkalmazták határpontnak a kunhalmokat is. Ezért találhatjuk meg még ma is aránylag nagy számban a határjelző dombokat a határon fekvő halmok tetején. Ahol volt település, ott volt határ, ahol volt határ, ott megállapítottak határjeleket. Ahol nem voltak természetes határpontok, ott mesterségesen állítottak. így lehet, hogy az egész Alföldet behálózták még a legújabb korban is ezek a kis határdombok, melyekbe gyakran helyeztek faragott követ is. Szentes környékén is ez a határjelölés volt az általános. A szűkebb tér-