Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

RÉGÉSZET - Bede Á. - Szarka J.: Egy középkori határjárás nyomában

ségben — Szentes, Tés, Fábiánsebestyén, Királyság, Mágocs, Derekegyház, Szegvár és Mindszent határvonalain, valamint Öcsöd déli részén — legalább 430 határjelző domb állt, amint ez a 18-19. századi kéziratos térképekből kiolvasható. A szentesi kistáj határjelző dombjai rendeltetésüknek és jelentőségüknek megfelelően eltérő méretűek: magasságuk 0,5-1,8 m, átmérőjük 1,5-4 m között változik. Sajnos többségük mára elpusztult, de a meglévők felderítését folyamatosan végezzük. Eddig 60 határdomb került elő, és 16 esetben a faragott határkövet is sikerült megtalálni. Ezek a kövek határonként eltérő alakúak és anyagúak. A dombba ásott határkő általánosan elterjedt lehetett a környéken, és a határokkal, határkővel (bálvány) kapcsolatos hagyományok, hiedelmek is élhettek még a legutóbbi időkig (SZABÓ 1969, 113-114; TAKÁCS 1983, 173-175; TÓTH 1996). Erről tanúskodik egy helyi parasztember vallomása a Szentes és Szegvár között húzódó határról: a „Határ düllő" a „szegvári határt válassza el a szentesin! Megvannak a határdombok a határkővel. A dombok a köveket védik." (ZSÍROS 1990, 72). A legáltalánosabb az volt, hogy a határvonalon bizonyos távolságra (20-500 m-re) egymástól, határjelző dombokat hánytak. Ahol egyértelmű volt a határ, ott ritkábban állítottak dombokat. A kiemelt jelentőségű helyekre (határkiszögelléshez, tájékozódási pontokhoz stb.) valamivel nagyobb dombot építettek; ahol pedig három település határvonala ért össze, ott rendszerint három dombocskát hánytak (TAKÁCS 1987, 89-91), ezeket a pontokat hívták Hármas-határnak. Egy szentesi népdal így szól erről: „A szentesi, a szentesi hármas határ, / Nem terem az egyebet se már, / Lenge nádat meg fagyökeret, / Álnok szivű, csalfa szivű legényeket.". A határ nyomvonalát a dombokat összekötő határárok is biztosította (MÉRI 1962, 216-217; SZABÓ 1969, 110-111; TAKÁCS 1987, 106-107; TAKÁCS 2000, 27-28, 33-38, 46-59; TAKÁCS 2001). Ahol nem szántották el őket, ott jelenleg is több helyen megfigyelhetők (gyepterületeken, legelőkön). Eredetileg sem lehettek ezek az árkok túl mélyek, s mára a meglévők erősen feltöltődtek és elkoptak, egybemosódtak a talaj felszínével. Ahol út haladt a határvonalon, ott gyakran az út mellett, annak szélén húzták az árkot. A 21. századra már csak a legszerencsésebb határjelző dombok maradtak meg. A 20. században ugyanis a települések között húzódó határ elvesztette középkori és kora újkori szerepét, s így igazi lényegét és jelentőségét is. Mára a település- és megyehatárok inkább csak képzeletbeli vonalak, a közigazgatás, önkormányzati működés meghatározó eszközei. A modern földmérési módszerek és térképek használata pedig helyettesíti a határjeleket s magukat a határdombokat is. Ezen kívül a nagyüzemi táblagazdálkodás, a földúthálózat és tanyarendszer felszámolása, a csatornázás, fásítás, rizstermesztés stb. sem kedvezett a