Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2002 (Szeged, 2003)

RÉGÉSZET - Kürti B.: Az avarok szekere

A fentiek alapján feltételezem, hogy az avaroknál, keletről való menekülésüktől kezdődően egészen a VIII/IX. század fordulójáig folyamatosan használatban volt egy olyan szekér (kocsi) típus, amelyet még a XX. században is dokumentáltak Mongóliában, de ami egyúttal Közép-Ázsia nagy térségein is használatban volt - technikailag eltérő változatokban. Nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy e szállítóeszköz XX. századi használata (esetenként felismerhetően a keletiekkel megegyező szerkezeti elemekkel) hazánk területén is kimutatható. A fentebb tárgyalt kocsi alapja egy tengelyre egymással párhuzamosan elhelyezett két rúd, amely közé fogják a vontató állatot (normál esetben mindig egyet). A tengely fölött alakítják ki a voltaképpeni kocsitestet, ami lehet egyszerű rács, annak különféle módon befont, belécezett; vagy (mint Rubruk leírásában is olvashattuk) valamely módon fedett, a XIX. századi ekhós szekér mintájára elképzelhető változata is. Esetenként a rácsos változat teljes, zárt ládává, szekrénnyé alakulhat, amelyben zárható módon tárolhatóak a benne elhelyezett vagyontárgyak. A kocsi kereke Mongóliában keresztgerendás (2. kép), Közép-Ázsiában, ill. a Kárpát-medencében küllős (3-7. kép). Az előbbi esetben viszonylag alacsony a tengelymagasság (de az igavonó állatok is kisebbek), az utóbbiak kifejezetten magas tengelyűek. Lényeges eleme a fent leírt szállítóeszköznek, hogy a vontatásra szolgáló rudak egyben a szekér aljának beépített tartozékai, így annak álló, ill. vontatott formáját alapvetően befolyásolják. (Fogatolás előtt a rúd a földre támaszkodik, fogatolva és megterhelve a mérleg nyelvéhez hasonlóan hátrabillen. A hanyattdőléstől maga a fogatolás módja védi meg.) A fentebb leírt szállítóeszköz használaton kívüli tárolását, fogatolását, a vele való bánásmódot és a közlekedési rendet ismét Rubruk leírásából idézzük: „Ilyen ládákban tárolják minden házi eszközüket és értéküket; jó erősen felkötik tevék vontatta, magas taligákra, hogy a folyókon átkelhessenek velük. Ezeket a ládákat sohasem veszik le a taligákról. Amikor a hálásra szolgáló jurtát a földre állítják, bejáratával mindig délnek fordítják, azután a taligás ládákat helyezik el a házon innen és túl, fél kőhajításnyira oly módon, hogy a jurta úgy áll a két taligasor között, mintha két fal között volna. Az asszonyok gyönyörű szép taligákat készítenek maguknak, de nem tudnám leírni őket felségednek, legfeljebb lefesteni; bizony, mindent lefestettem volna, ha tudnék festeni. Egy-egy gazdag mongolnak, azaz tatárnak jó száz-kétszáz ilyen ládás taligája is van. Batu huszonhat feleséget tart, mindegyiknek van egy nagy jurtája - nem számítva a többi kicsinyeket, melyeket a nagy mögött helyeznek el; ezek olyan kamrafélék, hol a szolgálólányok laknak -, és minden egyes jurtához jó kétszáz taliga tartozik. Mikor hajlékaikat felállítják, a legelső feleség a nyugati végen üti fel szállását,