Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Szenteltvíztartók

A szenteltvíztartóban minden esztendőben Vízkereszt napján cseréltek vizet. Előtte az edénykét kimosták, illetve szemcsés marosi homokkal a vízkövet lesíkálták a belsejéről. A vizet esztendőben többször is feltöltötték. Napjainkban már csak kevés családnál található szenteltvíztartó. Talán a szegedi tanyák egyikében-másikában. Ott, ahol idősek is élnek. Ám újabban mintha ismét kedvelt szentelményként használnák a szenteltvizet, sőt, nemrég egy modern szegedi lakásban láttam szenteltvízzel telt, porcelán szenteltvíztartót. A szenteltvíz lakáson kívüli alkalmazása lényegesen több helyhez kötődik, mint a lakáson belül. Már a házszentelés idején megszenteli a pap a gazdasági épületeket, a gépeket, köztük a család autóját, a gazdasági munkagépeket és szerszámokat. Megszenteli az ólat, az istállót, az ásott-, illetve fúrt kutat, a gazdasági udvarban lévő takarmánykertet. Egyszóval mindent, ami bármilyen módon és formában szolgálja a családokat. A határjáró búcsúk között a legismertebbek a Keresztjáró napok (Áldozócsütörtököt megelőző három nap), és a Márk napi (április 25.) búzaszentelés. A Keresztjáró napok idején elmentek a határban álló keresztekhez és szobrokhoz (Nepomuki Szent János, Szentháromság, illetve Szent Vendel szobor), közben határt védő imákat és énekeket mondottak. Pap is ment velük, aki minden „állomásnál" a négy égtáj felé hintett szenteltvizet, mintegy elhárítva a veteményekre káros veszedelmet. Hasonlóképpen cselekedtek búzaszentelőkor, illetve Űrnapján. Különös esemény volt Tápén a húsvétvasárnapi sonkaszentelés. Ki gyékényszatyorban, mások nagyobb konyhakendőbe kötötték a szentelésre szánt kőttes kalácsot, egy sonkát, pár főtt tojást, egy szál kolbászt és természetesen egy üveg bort. Nagymise után a pap sorban megszentelte mindet, és ez az étel került a legtöbb családban az ünnepi asztalra. A gyertyaszentelés, a barkaszentelés, a Gyümölcsoltó Boldogaszszony napján oltandó oltóágak szentelése, az első levágott búzakéve, a fodormenta és más gyógyfüvek, virágok évenként ismétlődő szentelése éppúgy élő gyakorlat a mai szegedi tanyákból kinőtt falvakban, és a környék tanyáiban, mint a Szent István napi kenyérszentelés és áldás, vagy a szintén hagyományos őszi termény- és termésáldás szokása. Aki nem visz ezen eseményekre a saját terméseiből és terményeiből, az maga végzi el a „szentölődést".