Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998 (Szeged, 2000)

NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Szenteltvíztartók

szintén a Néprajzi Lexikon fönt jelzett oldalán K. Csilléry Klára ír: „Kisméretű korsó, amelyben a szentnek tartott kegyhelyek forrásából volt szokás vizet hozni és tárolni. Ezt a szerepet a tárgyon is gyakran jelezte a fazekas, amennyiben pl. keresztet tett az elejére, és a búcsújáróhelyre utaló feliratot, pl. : 'Csatkai emlék ', esetleg rövid fohászt: 'Mária segíjj. ' Némely helyen fehér korsót vettek, mint Mezőkövesden. " Magam is őrzök egy szenteltvizes korsót. Zöld mázas, amelynek oldalán ez olvasható: Szentkúti emlék. Közeli helyekről, benne értelemszerűen a saját falujukból, városukból a Vízkereszt napi szentelt vizet mindenki üvegben vitte haza. Megfelelt erre akármilyen alakú, boros üveg, lettlégyen annak színe fehér, vagy sötétebb. Legtöbben egy-két litert tároltak a kamrában, mások akár több litert is hazavittek. Ahogyan a katolikus templomokban, kápolnákban és egyéb fölszentelt helyeken — például a tanyai iskolákban, amelyek a fölszentelés nyomán alkalmasakká lettek arra, hogy azokban vasárnap és ünnepen szentmisét tartsanak — tartottak szenteltvizet tányérban, falra akasztható szenteltvíztartóban, éppen úgy minden katolikus család által lakott hajlékban falon függött egy cserép, másutt pléh, később fajansz, illetve porcelán szenteltvíztartó edényke. Ezt az edényt legtöbb helyen az úgynevezett nagyházban tartották, az ajtónak azon oldalánál, amerre az ajtószárny rácsukódott, így a belépő azonnal bele tudta mártani jobb kezének mutatóujját, majd a szentsarok felé biccentve fejével, keresztet vetett magára. Ha beteg volt a házban, akkor először feléje szentelt egyet, majd azt követően vetett keresztet. A szenteltvíztartókról István Erzsébet ír a Néprajzi Lexikonban (1981, 652-653.): „A parasztok által használt szenteltvíztartók többsége korábban cserépből készült, de előfordult ónból, és üvegből való is. A 19. század óta mindezeket a porcelán szenteltvíztartó szorította ki. Helye a szobai ajtó mellett volt a falra akasztva. Falra akasztható lapja alsó részéhez félgömb vagy kehely alakú, csúcsban végződő víztartó tartozik. Lapja fent átlyukasztott, felülete domborműves díszítésű. " A szenteltvíztartó lyukába madzagot fűztek, mások vékony színes szalagot, és azzal akasztották föl. Legtöbben azonban magába a lyukba vertek kis szeget, olyat, ami megtartotta.