Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Orbán Imre: Adatok a makói harangok történetéhez

A katolikusok 1718-ban égetett téglából rakattak maguknak új templo­mot. Ebben helyezték el a két meglévő harangjukat. Számuk több mint hat­van évig nem gyarapodott. Amikor 1772-ben elkészült a makói katolikusok 3., ma is álló temploma, ennek a számára öntettek új harangot 1780-ban. A költségeket a hívek adományai és Kristovits Imre csanádi püspök hozzájáru­lása fedezte. Az eddigieket tekintve ez lett a legnagyobb: 745 font (417 kg). 10 Több adatunk nincs róla, hisz viszonylag rövid idő után, 1815-ben megre­pedt, és újra kellett önteni. Még neve sem maradt fönn. Hogy hol készült, nem ismeretes. Lehet, hogy helyben, amint a reformátusok Makón készíttet­ték egyik harangjukat 1790-ben, vagy valamely távolabbi műhelyben. Ebből az időszakból maradt fönn az 1778-ban elkészült, református templom két harangjának fölirata. Ezek arról tanúskodnak, hogy mindkettőt Brunner Jó­zsef mester öntötte, Budán 1787-ben." 1791-ben a katolikus egyház újabb haranggal gyarapodott, s így a to­ronyban lévő harangok száma 4-re nőtt. Ez teljes egészében Kristovits Imre csanádi püspök adománya volt. Nagyságát, súlyát tekintve minden eddiginél nagyobb, 1665 font, azaz több mint 932 kg. Kristovits püspök védőszentjé­nek, Imrének a tiszteletére szentelte föl. 12 Ez sem volt hosszú életű, hisz az előzőhöz hasonlóan 1815-ben megrepedt. 13 1815-ben tehát a katolikus templom két nagyobb harangja hasznavehe­tetlenné vált. Gondoskodni kellett újra öntésükről. Ez részben a helyi római katolikus közösség, részben a templom pénztárának a költségén még ez év­ben megtörtént. A Szent Imre harang súlya nem változott, titulusa is megma­radt. 14 Ez lett legnagyobb lévén továbbra is a „nagyharang", melyről a kora­beli tudósítás így emlékezik meg, „igen kellemes hangú". 1 Ez igen jó munka, hisz túlélve a történelem minden ezutáni viharát, több, mint 180 év után mind a mai napig szolgálja a helyi közösséget. Alsó körmé­rete 395,8 cm, belső magassága 88 cm, eredeti falvastagsága 90 mm. 16 Eberhard Henrik öntötte Pesten. Eredeti tölgy faállvány át mára vasból lévőre cserélték. A másik, kisebb harangot is Eberhard mesternél készíttették el. Súlyát 975 fontra (546 kg) növelték, titulusául a Szentháromságot választot­ták. 17 Az I. világháborús begyűjtésekig maradhatott használatban. Ismerjük főbb adatait, föliratát sajnos nem. Alsó körmérete 314,2 cm, belső magassága 71 cm, falvastagsága 66 mm. 18 Szentelésük viszont elmaradt. E nélkül ke­rültek föl a toronyba. Midőn ezt az új plébános, Róka József - elődje Pásztory Imre 1816-ig működött Makón - a püspök tudomására hozta, az azonnal elrendelte a mulasztás pótlását. A dolog valóban komoly mulasztásnak számított, hisz a harangszentelés számos olyan üzenetet hordozó jelképes cselekedetet tartalmaz, melyek intik a népet a hitében való növekedésre, a lelki ellenséget, a gonosz lelkeket a távozásra, s a híveket imára híva segíti hogy a viharok, a jég, a villámok és

Next

/
Thumbnails
Contents