Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Lengyel András: Irodalomszociológiai reálfolyamatok és kultikus magatartás. Az 1923-as szegedi Juhász Gyula-jubileum néhány tanúsága

„vidéki" irodalmi szubkultúra egyik, értékként fölismert teljesítményét mintegy maguk mellé, saját teljesítményük társaságába emelték, s így nyilvánosan legitimálták. Ez pedig - szándékaiktól függetlenül - nemcsak Juhász, hanem egy, a fővárosiétól divergáló, másféle irodalmat eredményező kulturális alakzat implicit elfogadása is volt. 2. A második probléma, amiről itt is érdemes szólni, a résztvevők irodalmi kapcsolathálózatának újrarendeződése. A jubileumi eseménysorozat résztvevői ugyan, mai tudásunk szerint, ilyen összetételben sem korábban, sem ezt követően nem találkoztak, a jubileumkor összeálló kapcsolatháló tehát csakis pillanatnyinak tekinthető. Ez a szegedi kapcsolatháló, a jubileum múltával, újra szétbomlott. De - s ez nagyon fontos jellemzője minden ilyen alkalmi szerveződésnek - az ekkor létrejött kapcsolatok egy része túlélte a pillanatot. Ismeretségek születtek és ismeretségek erősödtek meg. Az egyéni, ún. egocentrikus network-ök átrendeződésének teljeskörű leírása, persze, e pillanatban teljesíthetetlen feladat. Néhány a személyes sorsot és az irodalmi alkotások létrejöttét is komolyan befolyásoló eset azonban példaként megemlíthető. Az első példa (hogy már csak illemből is Juhász Gyulánál maradjunk), Juhász és Szabó Lőrinc megismerkedése, továbbélő kapcsolata. Szabó ugyanis, mint Babits köréhez tartozó fiatal költő, aki újságíróként is szolgálatot tehetett az ünneplőknek s az ünnepeltnek, maga is leutazott Szegedre. Háttérben maradt, csak lapja tudósítójaként folyt bele az eseményekbe, de megismerkedett az ünnepelttel. Juhász versei egy részét nyilván akkor már ismerte, valamiféle kép is élhetett benne a jubilánsról, most azonban a személyes érintkezés során létrejött egy laza, de még Juhász halála után is élő személyes viszony. S ez a Szabó Lőrinc, aki a jubileum utáni másfél évtizedben a korszak egyik legjelentősebb, „paradigmatikus" költőjévé nőtte ki magát, írásaival, gesztusaival Juhász utóéletének egyik alakítója lett. A másik példa József Attila. Ö, mint a Juhász holdudvarában nyüzsgő fiatal költők egyike, e jubileum révén kötött - egyebek közt - három olyan ismeretséget, amelyek utóbb személyes sorsát is, életművét is jócskán befolyásolták. Ez a három újsütetű személyes ismerős Babits, Kosztolányi és Rapaport Samu volt. Hogy Babits és Kosztolányi milyen jelentős szerepet kapott utóbb József Attila sorsában és művészetében, itt aligha szükséges bemutatni. Rapaport Samu pedig első analitikusa lett a költőnek, s nagymértékben alakította a pszichoanalízishez való viszonyát, amely komolyan determinálta egész kései költészetét. A jubileumnak a kapcsolathálózatok átrendeződésében játszott szerepére további példa Móra és Kosztolányi esete. Ők már előbb is ismerték némileg egymást, Móra közvetített Kosztolányinak egy szegedi hátterű kényes ügyében, de ismeretségük a jubileumig csupán levél-ismeretség volt. Most, sze-