Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1997 (Szeged, 1998)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Lengyel András: Irodalomszociológiai reálfolyamatok és kultikus magatartás. Az 1923-as szegedi Juhász Gyula-jubileum néhány tanúsága

séták, fényképészkedések, tápéi és Tisza-parti nosztalgiázások sorjáztak, lényegük a személyes érintkezés, a személyesség megteremtése volt. Az informális rész, persze, maga is tovább tagolódott. Egyik felében az írók tágabb csapata, Juhász és Babitsék írói s újságírói „holdudvara" is jelen volt, így a fiatalok (pl. József Attila) és az újságírók, közeli tisztelök. A másik felében - kiegészülve Babits feleségével, Török Sophieval - a fiatalkori barátság részesei, Babits, Juhász és Kosztolányi magukra maradtak. Újra éledhetett barátságuk személyessége. Mindkét vonatkozásban fényképek sora készült, így a három költő fotóikonográfiájának máig nevezetes darabjai is. Hogy mi hangzott el a nyilvánosság előtt, most kevéssé érdekes; a lényeg az, hogy e szövegek elsődleges funkciója és, tegyük hozzá, eredménye egy pozitív Juhász-kép kinyilvánítása volt. Az informális rész verbalizált „tartalmait" viszont nem ismerjük, csak mint kapcsolathálózatok megformálódásának, illetve megerősítéseinek alkalmaival számolhatunk velük. Ha a jubileum eseményeit kicsit közelebbről vesszük szemügyre, jól látszik, hogy a kultikus fölszín alatt, de a kultikus mozzanatok által egységes folyamattá szervezve egy sor lényeges irodalomszociológiai fejlemény is meghúzódik. Közülük most háromról szeretnék röviden szólni. 1. A jubileum az irodalmi élet lokális és „országos" szereplőinek alkalmi együttműködését, összekapcsolódását teremtette meg. Elvben ugyan az irodalmat mint „tiszta" értékalakzatok saját öntörvényeik szerint tagolódó hierarchiáját szokás fölfogni, ez azonban tudjuk, soha sem fedi az irodalomszociológiai realitásokat. Az irodalmi élet egyebek között földrajzilag, következésképpen szociokulturálisan is tagolódik s ez nagymértékben befolyásolja az irodalmi életben kiformálódó értékhierarchiát. Hogy ez a befolyásolás milyen formában, milyen közvetítések sorozatán keresztül történik, s közben - ami, persze, egyáltalán nem mellékes - ez a folyamat poetikailag miként különíti széjjel az e térben megszülető műalkotásokat, messzire vezetne. így ezért itt csak utalok rá, hogy a vidékre szoruló Juhász Gyula pl. a barátaival való rokon indulás ellenére az alkotás merőben más útját járta be, mint azok - nem kis részben saját alkata ellenében. Egyebek mellett ez a tény magyarázza viszonyát a népi irodalomhoz. Értékelése pedig nem kis részben ebből a divergenciából fakadt s jellegzetes aszimmetriát mutat. (A fővárosi - tehát országos - sajtóban és más irodalmi fórumokon ritkuló jelenlét és szórványos elismerés, Szegeden erősödő kultusz.) Azzal tehát, hogy a Juhászjubileum révén Szegeden együtt, személyes érintkezések sorozatában vettek részt fővárosiak és „helyiek", s ezek az érintkezések nem a konfrontációt, hanem éppen a kölcsönös elismerést szolgálták, az irodalmi tudat újraegységesülése irányába történt egy lépés. Babits és Kosztolányi gesztusa ugyanis egy, az övékétől eltérő ívű és karakterű pálya elfogadását és méltánylását jelentette. Az irodalmat alakító, bonyolult szerkezetű, de mégis speciálisan