Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - Szuromi Pál: Szépen, halkan és szomorúan. Vass Vera festészete

SZUROMI PÁL Szépen, halkan és szomorúan Vass Vera festészete A történészek jóformán sosem végezhetnek teljeskörű munkát. Még akkor sem, ha netán hihetetlenül szorgalmasak és alaposak is egyúttal. Mert a múltbeli valóság majd mindig összetettebb, gazdagabb, mint ahogy ez a későbbi feldolgozásokból kiderül. Itt van például a szegedi képzőművészek históriája. Dr. Szelesi Zoltán szinte az életét tette rá, hogy szisztematikusan feldolgozza e témakört. Mégis azt látjuk, hogy vaskos monográfiájában aligalig esik szó Vass Vera munkásságáról. Ráadásul ami olvasható róla, az is félrevezető, minthogy az alkotót egy huszad- vagy harmincadrangú festőnek ismerjük meg, akit azért egynéhány képpel esetleg érdemes bemutatni. Mostanában viszont meggyőzően kiderült: Vass Vera ennél jóval többre érdemes. Ehhez azonban a szegedi Móra Ferenc Múzeum termeiben meg kellett rendezni a művésznő átfogó jellegű emlékkiállítását (VII. 7.-X. 29). Ahol mintegy negyven alkotást láthattunk: zömében olajképeket s néhány grafikát. Ám ennyi is elég volt, hogy a műértők tábora kíváncsian felsziszszenjen. Hogy ki ez a Vass Vera tulajdonképpen? És miért nem tudunk róla mindezidáig? Pedig egy igazi, tehetséges festővel állunk szemben. Akit egyébként Bálint Sándor is tisztelt, szeretett. Bár csak egyszer találkoztak személyesen. Mindegy, a kiváló néprajztudós ilyenformán is „...ismeretlen angyali kartársának" nevezte Vass Verát. Majd korai, megdöbbentő halálhírére a következőket írta róla: „Különös szimbólum Vera élete: tisztán, magányosan, királyi egyedül vonult végig a modern világ álnok őserdejében. Nem törődött a kísértéseivel, de meglátta csodáit és isteni intelmeit. Megmérte, megítélte, de szeretetével, a kifejezés malasztjával meg is könyörült rajta. Vera ismeretlensége biztosan fel fog tárulni. " (Szeged, 1997. 7-8. sz., 25.) Szó, ami szó: Bálint Sándornak ezúttal is igaza lett. Mi több: még költői hevületű jellemzése is igencsak találó. Az emlékkiállítás bejáratánál ugyanis Vass Vera fotóportréjával szembesülünk. És tényleg: egy „királyi méltóságú " hölggyel van dolgunk. Lágyan omló, hosszú, sötét haj, finoman metszett arc, világos és érzéki tekintet, majd zárt, virágmintás ruha. Csupán a háttér nyugtalanító. Itt a csupasz faágak szakasztott úgy festenek, akár a szögesdrótok. Pedig másféle keresztet viselt e szegedi származású művésznő. Már egész fatálon tbc-s lett, s betegsége árnyai, gyötrelmei élete végéig elkísérték (1908-1958).