Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1995/1996 (Szeged, 1997)

NÉPRAJZ - Markos Gyöngyi: A hódmezővásárhelyi tímármesterségről

MARKOS GYÖNGYI A hódmezővásárhelyi tímármesterségről A bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbelik készítésével foglalkozó mesteremberek a tímárok és a vargák. Szokták őket „fehér" illetve „vörös" tímár néven is emlegetni. A tímár szó első biztos magyarországi említése 1240-ből származik, jelentése „sutor" azaz „lábbeli varró". Gáborján Alice meghatározásával: „Középkori gyakorlat szerint a lábbeli varró maga készítette ki a lábbelikhez szükséges bőröket. A tímárok esetében ez keleti módra, timsóval megdolgozott fehérbor kikészítését jelentette. A 14. század végétől kezdve az addig „bőrkikészítő" és „lábbeli varró" kettős jelentésű tímár szónak fokozatosan gyengül a lábbeli varró jellege, és inkább a bőrkikészítő jelentése erősödik meg. Ugyanebben az időben (1387) a varga szó tűnik fel, mégpedig - mint egykor a tímár - a lábbeli varró és bőrkikészítő kettős értelemben. Ehhez a szóhoz kapcsolódik a nyugati hatásra általánossá váló, cseres bőrkikészítési mód, és olyan európai eredetű lábbelik, mint a középkori saru, cipellős stb. A régi módra timsós bőrt készítő és lábbeli varró tímár munkája a bőrkikészítés mellett a legolcsóbb lábbeli, a bocskor és a talp megmunkálására korlátozódott. Amikor a hódoltság korában az oszmán-török hatású, új divatú csizma a vargákat szorította bőrkikészítés felé, ezek gyakran ellentétbe kerültek a korábban hasonló utat megjárt tímárokkal... A múlt századra a tímárok timsós és a vargák cseres kikészítése fokozatosan összemosódni látszik."

1 Ezzel magyarázható, hogy az iratokban, feldolgozásokban gyakran felváltva szerepel a tímár ill. a varga szó. A két kifejezés egymás melletti használatáról konkrét vásárhelyi példát is tudok említeni: Az 1824-ben érvényesített Magyar Tímár Ifjú Társaság Artikulusában a latin cerdo (tímár) zárójeles megjegyzésként a következő olvasható: Köznyelven cserző vargáknak vagy magyar tímároknak neveztettek.

2 A Cserzés által kapott bőr jó minőségű. Ez az eljárás őrzi meg legjobban az anyag rugalmasságát, a rostkötegek épségét. Hazánkban leggyakrabban tölgyfakéregből, ill. tölgygubacsból készült cserzőanyagot használtak, de alkalmazták a fűz-, nyár-, gesztenye-, fenyőfa kérgéből készült cserlét is.

J A 18. századtól figyelhető meg a varga mesterség kétfelé válása. A magyar vargák bőrt készítettek ki mesteremberek (csizmadiák, szíjgyártók) számára, készítettek egyszerű lábbeliket (bocskort, bakancsot, sarut), valamintjavították azokat. A német vargák finomabb, nyugatibb divatú lábbelik